Hirdetés

Egy héten belül bemutatkoznak a Core-alapú Xeon MP-k

Még hivatalos premierje előtt komoly vetélytársat kaphat az AMD négymagos, Barcelona kódnevű Opteronja. Az Intel a hírek szerint szeptember 6-ára tervezi a többprocesszoros szerverekbe szánt Xeon 7200-as és 7300-as lapkák bejelentését, melyek így pár nappal megelőzhetik a fokozott várakozásokkal kísért konkurenciát. Az időzítés persze nem meglepő, hiszen az Intel egyik munkatársának blogjából jó ideje tudjuk, hogy a chipgyártó már június óta szállítja partnereinek új termékeit.

Az újfajta Xeonokkal régi adósságát törleszti a vállalat. 2006 nyara óta az azóta szép sikereket elért Core mikroarchitektúrára alapozva megújította noteszgépekbe, asztali PC-kbe és legfeljebb kétprocesszoros munkaállomásokba, szerverekbe szánt processzorainak kínálatát. Ezzel szemben a többprocesszoros rendszerekbe való Xeon MP-k továbbra is a régi NetBurst architektúrára épültek, így ebben a szegmensben mindmáig fennmaradtak a nagy fogyasztással, illetve a gyengébb teljesítmény/fogyasztás aránnyal kapcsolatos problémák.

A Truland platform részét képező Tulsa, azaz Xeon 7100-as processzorokat most a Caneland platform keretében a Tigerton kódnevű, kétmagos Xeon 7200-as, illetve négymagos Xeon 7300-as chipek váltják. A fejlesztések nem csupán a processzorok belsejét érintik, a Clarksboro chipsetnek is köszönhetően a platform egésze komolyabb teljesítményre képes. Az előző generáció esetében két-két CPU közös rendszerbuszra volt utalva, ezentúl azonban mindegyik foglalathoz külön adatút vezet; az aggregált sávszélesség így 12,8-ról 34 GB/s-ra nő. Megújult a memóriavezérlő is, a maximális sávszélesség itt 25,6-ről 32 GB/s-ra emelkedik, és az FB-DIMM technológia bevezetésével a telepíthető kapacitás is bővül, 128-ról 256 GB-ra egy négyprocesszoros platformon.

Az Intel szándékai szerint gyors ütemben szabadulna meg utolsó NetBurst-alapú Xeonjaitól az új platform bevezetését követően. Terveinek alapot ad, hogy a színfalak mögött folyó munkának köszönhetően több jelentős gyártó – köztük a Dell, a HP, az IBM és a Sun – jó ütemben halad új szervereinek elkészítésében. A nagyteljesítményű, ennek megfelelően  igen drága többprocesszoros rendszerek szegmensében az utóbbi években az AMD is jól szerepelt, nem véletlen, hogy a márkától sokáig tartózkodó Dell is efféle szerverekbe építette be először a kisebbik gyártó chipjeit. A Xeon MP-k térnyerését a hűtéssel, fogyasztással kapcsolatos aggályok is hátráltatták, az AMD e téren is jobb eredményeket ért el, a Core-alapú Xeonok és a Barcelona magos Opteronok piacra kerülésével azonban alighanem új korszak kezdődik a két cég versenyében.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

  • Hatmagos Xeonok 2008-ban?

    A többprocesszoros rendszerekbe való, 45 nm-es csíkszélességű Dunnington számos új megoldást ígér.

Előzmények

Hirdetés