Hirdetés

Gondok a Hydra-alapú MSI Big Bang körül?

Még augusztusban beszámoltunk az MSI Big Bang nevű termékéről, mely a Hydra motort használja. Utóbbi rendszer több grafikus kártya határtalan meghajtására szolgál. A Lucid második generációs lapkacsaládját nemrég működés közben is meg lehetett csodálni, így számos dolog kiderült a termékkel kapcsolatban. A Big Bang körül azonban nem zajlott minden a terveknek megfelelően, ugyanis a hivatalos információk szerint a Hydra chipet alkalmazó MSI alaplap csak a jövő év elején jelenik meg az előzőleg beharangozott október végi időponthoz képest. Az események hatására többen gyanakodni kezdtek, hogy az NVIDIA keze lehet a dologban, hiszen nekik érdekük a megoldás visszaszorítása, mert zsíros licencdíjakat kérnek az SLI technológia alkalmazásáért. Minderre az is rátett egy lapáttal, hogy az MSI október végén bemutatta a Big Bang Trinergy nevű alaplapot, mely a Hydra helyett az nForce 200 lapkát használja a Lynnfield processzorokban található PCI Express vezérlő úgymond versenyképessé tételére. Ez azonban a hiedelmekkel ellentétben tervezett esemény volt, csupán a kisebb testvér kevesebb reklámot kapott a sajtóban.

Az NVIDIA akciójával kapcsolatos híresztelések pontosan a Big Bang Trinergy bemutatása után kezdődtek meg, mivel mindenki a Hydra lapkával szerelt alaplapot várta, melynek – mint utólag kiderült – Big Bang Fuzion lesz a neve. Természetesen a nagyobb pletykaoldalak egy jól csengő „fedősztorit” festettek az események köré, melyben taglalják, hogy az NVIDIA megtiltotta az MSI-nek, hogy kiadják az alaplap Hydra verzióját. Nyilvánvaló, hogy az SLI licencnek káros a Hydra feltűnése, hiszen ezt a megoldást nem lehet megsarcolni, azonban előfordulhat, hogy csak a körülmények miatt látszódik úgy, hogy a piac egyik legnagyobb alaplapgyártója az egyik partnere tiltakozása miatt tolta el a termék bevezetését.

Az események kapcsán felkerestük az MSI-t, hogy osszák meg velünk a Big Bang Fuzion csúszásának pontos okát. A vállalat szóvivője szerint a termék megjelenésének időpontját azért tolták el, mert a Lucid még nincs kész a végleges eszközillesztőkkel. Az MSI természetesen nem akar félkész alaplapot a szorítóba küldeni, így amíg nem lesz tökéletes a rendszer működése, addig a legjobb megoldás a premier elhalasztása. Az igazság kiderítése érdekében a Lucid véleményére is kíváncsiak voltunk. A Hydra lapkát kifejlesztő cégnél elmondták, hogy a meghajtókkal nincs semmi probléma, és a belső tesztek alapján az azonos gyártótól származó grafikus processzorok tökéletesen együttműködnek. Ettől függetlenül a különböző cégek megoldásainak összecsiszolásán még most is dolgoznak a rendszerprogramozók, így egyelőre az AMD és az NVIDIA kártyák összeillesztésére csak béta állapotú driverek állnak rendelkezésre.

A hivatalos információk alapján tehát semmi sem utal arra, hogy a Lucid az NVIDIA mesterkedésének áldozata. A pletykáknak talán leginkább az adott a táptalajt, hogy az MSI – nem túl szerencsés módon – a Big Bang Fuzion hivatalos megjelenésének napján jelentette be a csúszást, aminek a hatására sokan elkezdtek kombinálni. Egyelőre viszont úgy néz ki, hogy a Hydra lapkás alaplap a jövő év elején feltűnik az üzletek polcain, így végre mindenki megtudhatja, mit hegesztett a Lucid évekig a műhelyében.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés