Hirdetés

Fejlett fizikai modell a PS3-ban

Ahogy folyamatosan érkeznek az információmorzsák a Sony jövőre megjelenő következő generációs konzolgépéről, egyre biztosabbá válik, hogy a PlayStation 3 minden korábbinál valósághűbb játékélményt fog nyújtani. Ezt biztosítja többek között a cég nemrég tető alá hozott megállapodása a fizikai modellezést szolgáló szoftvermotorokat szállító írországi Havokkal, illetve az amerikai Ageia Technologieszal, mely többek között a PhysX nevű fizikai processzor fejlesztéséért felelős.

A megállapodás szerint a a Sony a későbbiekben jogosult a Havok Complete, illetve az Ageia NovodeX SDK (fejlesztői környezet) használatára, ez pedig – amennyiben a játékfejlesztők kihasználják a két technológiában rejlő lehetőségeket – garancia a szebb, valósághűbb látványra.

Nem sokkal a szerződések aláírása előtt egy japán konferencián Ken Kutaragi, a Sony elnöke úgy nyilatkozott, hogy a fejlett technológiáknak köszönhetően az új PlayStation időtálló befektetésnek fog bizonyulni, ugyanakkor a cégvezető már most figyelmeztetett: az új generációs konzol megjelenésekor nem lesz olcsó mulatság.

A gép lelkének számító Cell processzor, illetve az NVIDIA által fejlesztett RSX grafikus mag rendkívül erőteljes párost fog alkotni, a PlayStation 3 továbbá olyan modern technológiák támogatására is fel lesz készítve, mint a Blu-Ray vagy a HDTV. A Sony elnöke mindezek alapján kijelentette, hogy a PS3 jövőbemutató technológiáival közel tízéves életciklusra hivatott.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés