Hirdetés

Elképesztő közösségi funkciót kap a PlayStation 4

A Sony korábban is hangsúlyozta, hogy a PlayStation 4 konzollal komoly fókuszt kapnak a közösségi funkciók, amelyek egyre jobban részei a játékosok életének. Ennek alapja volt az a szolgáltatás, amelyen belül a felhasználók élőben streamelhették az adott játékot. A siker nem maradt el, de a vállalat az idei ünnepi szezonra valami sokkal komolyabb újítással készült. A hamarosan megérkező 2.0-s firmware bevezeti a Share Play szolgáltatást, amely egészen új szintre emeli a közösségi élményt.

A Share Play alapja, hogy az éppen futtatott játékot egy meghívott barát más PlayStation 4 konzolon is láthassa, vagyis eddig felfogható az egész egy élő streamnek, amit csak a meghívott tekinthetnek meg. Ehhez persze mindkét a résztvevő részéről szükséges egy aktív PlayStation Plus előfizetés. A Share Play azonban sokkal több egy szimpla élő streamnél ugyanis a barát átveheti az irányítást az éppen futtatott játék felett. Ehhez ráadásul nem is kell birtokolnia a játékot, elég ha azzal a megosztást végző fél rendelkezik. Amennyiben a vendég átvette az irányítást, úgy a megosztó válik nézővé. Természetesen az egész rendszer felett a megosztó rendelkezik kontrollal, tehát bármikor vissza lehet venni a vendégeknek kiosztott jogokat, amelyek egyébként maximum egy óráig tarthatnak.

Az igazán érdekes funkció azonban a kooperáció lehetősége. A vendégjátékos nem csak nézheti, illetve időnként átveheti az irányítást, hanem konkrétan lehetőség van kooperációs játékra, amikor az ismerős csatlakozik a megosztó játékába. Ez ráadásul minden programmal működik, vagyis az adott játéknak nem feltétlenül kell támogatnia a kooperatív mókát. Utóbbi persze nem biztos, hogy tökéletes élményt ad, hiszen ilyen esetben a játékmechanikát csak egy játékosra tervezték, de a koncepció így is nagyon érdekes.

A Share Play egyébként technikailag úgy működik, hogy a megosztó PlayStation 4 rendszere lesz a személyes felhő, vagyis a program a vendégek konzolján nem fut. Amennyiben az egyik ismerős megkapja az irányítást, úgy a távoli gamepad bemeneti adatai alapján történik a jelenetek számítása, majd a képkocka a megszokott módon, vagyis H.264-es streamként jut el a vendégekhez.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés