Hirdetés

Egy kis CeBIT előzetes 6.

Szinte még vége sincs az Intel által rendezett, nagyon jelentős IDF-nek, máris itt a CeBIT. Viszont aki azt hiszi, hogy az Intel kifogyott az újdonságokból, az téved. Hogy miért? Most megtudhatjátok!

Azért azt ki kell jelenteni, hogy az IDF-hez hasonló nagy show nem várható az Intel standjánál, de azért jópár újdonsággal lehet majd megismerkedni. Sőt, az IDF-en bemutatott fejlesztések is jelen lesznek, ami nagyon jó reklám az Intel számára.

A legnagyobb feltűnést valószínűleg az IDF-en már látott, gyárilag 3 GHz-en üzemelő Northwood magos P4 fogja kelteni, de mellette feltűnnek a korábban bejelentett chipsetek is, melyekről már mi is részletesen beszámoltunk. Valószínűleg az áprilisban piacra kerülő 2.4 GHz-es P4 is látható lesz, remélhetőleg működés közben.

Amit viszont az IDF-en még nem láthattunk: Pentium IV-re épülő Celeronok! Az Intel nem erősítette meg a hírt, de valószínűleg pár bemutató erejéig láthatóak lesznek, hiszen a CeBIT mindig is jó reklámnak számított. Egyesek szerint új Tualatint is láthatunk majd, ám ennek valószínűsége igen csekély, már csak azért is, mert az Intel CeBIT szereplése főleg az újdonságokra és meglepő fejlesztésekre épül, nem fér bele a műsorba egy "mezei" kis Tualatin. Az Intel idén nyomatékosítani akarja, hogy ők az egyetlenek, akik már 2 GHz felett tartanak.

A mobil P4-ek megjelenése viszont sokkal hihetőbb. Az Intel már bejelentette őket, ám a CeBIT-en több típus fog szerepelni, mint amennyit eddig ismerhettünk. 1400, 1500, 1600, 1700 és 1800 MHz-es változatban lesznek elérhetőek. Alacsony fogyasztás és nagy teljesítmény - minden notebook tulajdonos álma. Lehet, hogy most végre megvalósulhat.

Az asztali processzoroknál azt mondtam, hogy a Tualatin nem fog szerepelni, nos a mobil szekció valószínűleg mégis tartogat néhány meglepetést. A tervek szerint még a CeBIT-en bemutatják a legújabb Tualatin magos mobil Celeront, mely 1330 MHz-en fogja örvendeztetni az ár/teljesítmény arányra érzékeny felhasználókat. Utána itt is átveszi a főszerepet a P4-re épülő mobil Celeron.

Összefoglalásként elmondható, hogy az Intel komolyan veszi a CeBIT-et is, és a világ legnagyobb processzorgyártójához méltóan nagyon széles termékskálával várja az érdeklődőket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés