Hirdetés

A Doom 3 BFG Edition sem úszta meg a Vulkan API beépítését

A vkDoom3 projektet Dustin Land, az ID Software egyik programozója vitte véghez.

A nyár közepe felé számoltunk be arról, hogy vulkánosították a Quake 3 Arenát, és az évszak vége felé közeledve most elmondhatjuk ugyanezt a Doom 3 BFG Editionről. A vkDoom3 nevű projektet maga Dustin Land vitte véghez, aki jelenleg is az ID Software egyik programozója, viszont ha már az említett játék forráskódját a cég korábban kiadta, úgy gondolta, hogy szabadidejében ellátja egy Vulkan API-t használó leképezővel.

Az alábbi oldalon elérhető forráskód egyben egy példa is arra, hogy miképp kell a Vulkan API-hoz megfelelő leképezőt írni, méghozzá kifejezetten nagy program esetében. Ez egészen pontosan 11 178 kódsort jelentett a vkDoom3 projektnél, nem számítva a shadereket.

Persze a Doom 3 BFG Edition esetében az eredeti OpenGL kód is elég gyors, főleg a mai grafikus kártyákkal, viszont nosztalgiázni tökéletes a módosítás, amihez a szükséges, Windows operációs rendszerekhez való binárisok az alábbi oldalon érhetők el. Maga a projekt még nem végletes, így a felmerült, illetve később felmerülő hibák javításra kerülnek, de az aktuális állapot már kellemes eredményt ad, így érdemes tenni vele egy próbát. Később lesz majd 64 bites bináris is, illetve Robert Beckebans már jelezte, hogy a vkDoom3 Vulkan leképezőjének forráskódját be akarja majd olvasztani az RBDOOM-3-BFG projektjébe, amivel Linuxon is hasznosítható lenne Dustin Land munkája.

Előzmények

Hirdetés