Hirdetés

DeepCool TriStellar Mini-ITX ház: végre nem egy megszokott forma! (Frissítve!)

A DeepCool, egészen pontosan annak játékos részlege, a GamerStorm egy igen érdekes koncepcióval rukkolt elő még januárban a CES-en, a TriStellar nevű házzal, ami úgy tűnik, hogy valóban a piacra kerül hamarosan. A Mini-ITX méretű alaplapokat fogadó kuckó nem mindennapi látvány, ugyanis csillagszerűen három teljesen különálló rekeszre osztották, amit egy közös, V-alakú alumínium cső köt össze, ebből kifolyólag nem a megszokott kocka vagy téglatest formát kapjuk.


[+]

A három rész természetesen más-más funkciókkal bír. Szemből nézve a bal alsó rekeszben kap helyet az alaplap és a legfeljebb 80 milliméter magas léghűtés, valamint egy darab 120 mm-es ventilátor, vagy ez utóbbi helyére akár egy kompakt vízhűtés is beszerelhető, szintén 120 mm-es szélgéppel és hozzá való radiátorral. A tápellátást, azaz magát az ATX tápegységet a jobb alsó rekeszbe száműzték két darab 3,5"-es HDD-vel és egy vékony (slim) optikai meghajtó számára fenntartott résszel egyetemben.


[+]

A csúcson, azaz a harmadik rekeszben találtak helyet három darab 3,5/2,5"-es tároló és a térben kissé elszigetelve a VGA számára. Utóbbi egy PCIe riseren keresztül kapcsolódik a bal alsó rekeszben lévő alaplaphoz. Ugyanerre a harmadik kabinra került az I/O részleg, ami két darab USB 3.0-s portból és audiocsatlakozókból áll.


[+]

Sajnos a DeepCool az árat még nem hozta nyilvánosságra. Frissítés: a hazai forgalmazótól kapott tájékoztatás szerint a ház ára nem kevesebb lesz, mint bruttó 130 000 (nem elírás, százharmincezer) forint!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés