Hirdetés

A Crytek már javában vizsgálja a HSA jövőképét

A Crytek az elmúlt hónapokban a CryEngine extrém fejlesztésébe kezdett, ami idén sem áll le, hiszen jön a Linux támogatás, megoldott lesz az iOS és az Android kezelése, illetve a Mantle API-ra képességeire is építenek, azaz folyamatosan emelik a tétet. A videojáték-motor a képességeit tekintve igen komoly szintre fejlődik az elkövetkező pár hónapban, ami persze kell a potenciális licencelők meggyőzéséhez is, de felveti a kérdést, hogy merre lépjenek tovább.

A vállalat vezetője az idei GDC-n elmondta, hogy erős kapcsolatot építettek ki az AMD HSA csapatával. Ez az új generációs konzolok felépítését ismerve nem meglepő, hiszen e gépeket a HSA-hoz rendkívül hasonló koncepcióval lehet majd a leghatékonyabban programozni, de a HSA alapítvány a PC-n és az ultramobil eszközök piacán is elérhetővé teszi a megfelelő alapot, amivel ezek a rendszerek is futtathatják az új generációs kódokat.


[+]

A Crytek ebből a szempontból nagyban gondolkodik, a CryEngine ugyanis az idei évtől már nem csak PC-s és konzolos motor, hanem lényegében minden fontosabb operációs rendszert támogat, így pedig jelentősen ki kell terjeszteni a hardvergyártókkal is a kapcsolatot. Arról nincs még adat, hogy a Crytek konkrétan milyen elképzelésekben gondolkodik, de a technológiai áttörés irányában mutatott érdeklődés így is fontos lépcső.

A fentiekben az új konzolok nyilván vezető szerepet játszanak, de gyakorlatilag az ultramobil piacon résztvevő, SoC IP-k fejlesztésével foglalkozó cégek döntő többsége is támogatja a HSA-t. Márpedig az ARM, a Qualcomm, a Broadcom, a Vivante és az Imagination megoldásai jelentik a szegmens eladásainak több mint 95%-át. Ilyen támogatottság mellett az irány nem kérdéses. A PC esetében persze már kevésbé kedvező a helyzet, hiszen ezen a piacon az AMD, az Intel és az NVIDIA között nincs olyan kivételes harmónia, mint az ultramobil termékek szegmensében csatázó cégek között. Bár igaz, hogy mindhárom cég ugyanolyan a hardveres jövőképen dolgozik, de más szoftveres platform mellett, ami kellemetlen. Esélyes persze, hogy a konzol, illetve az ultramobil piac jelentette tömeg segít eldönteni a kérdést.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés