Hirdetés

Pénztárcabarát Cooltek Timaios ház

A Cooltek leleplezte legújabb számítógépházát, mely Timaios néven kerül majd fel a boltok polcaira. A feketére festett, igényes kivitelezésű termék ATX, Mini-ITX vagy microATX méretű alaplapot fogadhat, a meghajtók pedig négy darab 5,25, illetve négy 3,5 colos helyre kerülhetnek. A kisebb rekeszek természetesen rejtve vannak, és 2,5 hüvelykes termékeket is fogadnak, továbbá a teljes ház segédeszköz nélkül szerelhető.

A 476 mm magas, 190 mm széles és 488 mm mély házból a felmelegedett levegőt a hátul elhelyezkedő 12 cm-es, és a felül található két darab szintén 12 cm-es ventilátor vezeti a szabadba, míg a friss légáramlatról az elől található 14 cm-es LED-es légkavaró gondoskodik. Ha a felhasználó ezzel a szellőzéssel nem elégedett, akkor még három szélgéppel lehet a hűtési teljesítményt javítani. A torony tetején elhelyezkedő I/O panel – a hangkimeneten és a mikrofonbemeneten kívül – két 2.0-s és két darab 3.0-s USB csatlakozóval szolgál. A gyártó a processzorhűtő egyszerűbb szereléséhez, valamint a kábelek ízléses elhelyezéséhez biztosította a megfelelő kivágásokat, emellett a vízhűtő csövei is kivezethetőek két nyíláson keresztül.

A Cooltek Timaios szállítása már megkezdődött, az ajánlott fogyasztói ára pedig 55 euró, ami a felszereltség tekintetében nagyon jól hangzik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés