Hirdetés

Computex 2016: a rendezvény számokban

Az előző évhez képest idén is növekedett a kiállítás, a szervezők elégedettek voltak.

A kiállítás ugyan még tartott, azonban Mr. Walter Yeh, a TAITRA, azaz a Tajvani Külkereskedelmi Fejlesztő Tanács ügyvezető alelnöke a Computexet záró nemzetközi sajtótájékoztatója keretében ismertette az addigi eredményeket. A kiállító cégek és a standok számát már a megnyitón is megtudtuk, itt azonban már a látogatók számáról is voltak adatok.

Mr. Walter Yeh megtartja záróbeszédét
Mr. Walter Yeh megtartja záróbeszédét [+]

Idén majdnem 41 ezer látogató – nagy többségében az információ- és kommunikációtechnológia területén alapos jártassággal rendelkező – látogatta meg a kiállítást, ami 4,7%-os növekedést jelent a múlt évhez képest. Az érdeklődés olyan szintű volt, hogy ők a világ 177 országából érkeztek, ez pedig 9 %-os emelkedés. Érdekesség, hogy az öt legtöbb látogatót felvonultató ország közül négy (sorrendben Kína, Japán, Hongkong és Dél-Korea) kelet-ázsiai, csak az USA tudott harmadikként közéjük férkőzni, Hongkongot megelőzve.

Olyan technológiai óriások voltak idén jelen, mint az ABB, Acer, ASUS, Audi, BenQ, Cooler Master, Gigabyte, MSI, Samsung, Siemens, Mercedes-Benz, és sokan mások. A négy fő fókuszterület az IoT alkalmazások, üzleti megoldások, startup és innováció, valamint az elmaradhatatlan gaming volt. Az egyik főszervező, a TAITRA segítségével 822 személyes találkozó jött létre a portékájukat kínáló vállalatok és a potenciális vásárló cégek között. A startupokra koncentráló InnoVEX egyfajta új pezsgést hozott a Computex számára, hiszen a látogatók tekintélyes része, majdnem 11 ezer ezt is megtekintette.

Életkép, már a záróbeszéd utánról
Életkép, már a záróbeszéd utánról [+]

Játékos megközelítés és eSport kapcsán a HWBOT vett részt, itt rendezték a 2016-os HWBOT World Tourt, rengeteg elismert tuningmester részvételével. Az új Intel Broadwell-E processzorok, új alaplapok, a GTX 1080 megjelenése és a DDR4 további órajelbeli fejlesztése hozzájárult, hogy temérdek új rekord és világrekord szülessen idén. Apróságnak tűnhetnek, de a közreműködő gyártóknak ezek éppen olyan fontosak, mint egy Forma-1-es győzelem az autóiparnak.

A nagyszámú Internet of Things területen kiállító cég, az ezek között is rengeteg startup az egyik kiemelt fontosságú területe volt az idei Computexnek. A kiállítók bemutatták a legújabb okoseszközeiket, automatizált vásárlást lehetővé tevő megoldásokat, a 3D nyomtatást különböző megközelítésekkel, és az elmaradhatatlan VR is kivette részét. Az Intel bejelentett a rendezvényen egy együttműködést a Hon Hai-jal (olvasóinknak a kereskedelem során használt nevük, a Foxconn valószínűleg jobban ismerős), ami szintén az IoT fejlesztésekre, az ilyen hálózatokra fókuszál. A gyártóóriásnál felismerték a rengeteg lehetőséget az IoT mögött, és ők sem szeretnének kimaradni.

Végezetül nagyon fontos momentuma, mondhatni tanulsága az idei 2016-os Computexnek, hogy a tajvani kormányzat idejében felismerte a startupok hatalmas szerepét ezen a területen. Épp ezért támogatásban részesíti az induló vállalkozásokat, nem csak belföldről, hanem nemzetközi szinten is. A dolgok jelenlegi állása szerint tehát Tajvan ideális hely az ilyen cégeknek, állt az esemény záró gondolatsoraiban.

Rengeteg felhalmozott anyagunk van még a tarsolyunkban, amit az elkövetkezendő pár nap során még megosztunk olvasóinkkal.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés