Hirdetés

Computex 2013: ütős kockaház és hangszigetelt kasztni a Corsairtől

A Corsair két koromfekete házzal is előrukkolt a Computexen, amelyek mindegyike a Carbide sorozatot gazdagítja, ám teljesen eltérő koncepció mentén épülnek fel. A páros izgalmasabb tagja a Carbide Air 540, melynek megközelítőleg kocka (415 x 332 x 458 mm) alakjából, a 90 fokban elforgatott 5,25"-es tárolórekesziből és az oldalra tolt I/O paneljének pozíciójából már sejthető, hogy valami nem hétköznapi ötlet megvalósításával akadt dolgunk. Erre azonban egészen addig nem jövünk rá, amíg nem pattintjuk az oldallapját, vagy inkább mindkét oldallapját.

Corsair Carbide Air 540 Corsair Carbide Air 540
Corsair Carbide Air 540 [+]

Amint ezt megtettük, a szemünk elé tárul az Air 540 két kamrára osztott belseje, aminek egyik felébe az alaplap és a két hot swap rendszerű 3,5"-es tároló kerül, míg a másikban a tápegység, 4 darab 2,5"-es HDD/SSD és az említett 5,25"-es eszközök (szám szerint maximum 2 darab) foglalnak helyet. A gyártó szerint ez a felépítés egyrészt a kábelelvezetésnek hála tisztább, rendezett belteret eredményez, amit az ablakos oldallapból adódóan ország-világ számára láthatóvá tehetünk, másfelől kedvez az alkatrészek hűtésnek is – hála a kamrákban optimalizált légáramlatoknak, amit Direct Airflow Path néven emlegetnek.

Corsair Carbide Air 540 Corsair Carbide Air 540
Corsair Carbide Air 540 [+]

Főleg utóbbi motiválta a mérnököket az Air megalkotására, hiszen a hűvösebb beltér kevesebb, alacsonyabb fordulatszámon pörgő ventilátort jelent, amiből egyébként maximum hatot képes a ház befogadni – és a porszűrők sem hiányoznak. Természetesen a vízhűtés alkalmazása sem akadály, belsejében egy 280 és egy 360 mm-es radiátor is megfér akár egymás mellett. Ebből is látszik, hogy bőséges a helykínálat, amit csak tovább fényez az a tény, hogy akár EATX méretű alaplapokkal is elboldogul, emellett VGA-ból 320 mm hosszú, CPU-hűtőből pedig 170 mm magas darabot nyel el.

A másik újítás a Carbide 330R, ami számozása ellenére külsőre sem sok hasonlóságot mutat a Carbide 300R-rel. A Corsair újdonsült házánál az alacsony zajkibocsátásra fektették a hangsúlyt, így nincsenek oldalablakok vagy perforált elő- és oldallapok. Helyükbe belső zajszigetelés, optimalizált légáramlat, illetve gumiból készült talpak léptek, hogy belülről semmi se hallatszódjon ki.

Corsair Carbide 330R
Corsair Carbide 330R [+]

A 330R felszereltség szempontjából már inkább rokonságban áll a korábban bemutatott 300R-rel (5 darab ventilátor, 4 darab 3,5/2,5"-os és 3 darab 5,25"-os tárolórekesz, hasonló I/O panel), viszont az új modell esetében a tervezők nem spóroltak a kábelvezető nyílások gumibetétjével sem és akár az EATX méretű alaplapokat is képes lesz fogadni.

A Corsair Carbide Air 540-ért 140 dollárt kérnek, míg a Carbide 330R 90 dollárba fog kerülni, természetesen adók nélkül.

Azóta történt

Hirdetés