Hirdetés

Corsair Graphite 230T: miditorony átlagos igényekhez

A Corsair még 2010-ben mutatta be Graphite sorozatba tartozó 600T jelzésű házát, azóta ez a széria lényegében nem igazán frissült, egészen a mai napig. A vállalat ugyanis előrukkolt a 230T típussal, mely szintén a miditorony méretkategóriát gazdagítja, de összességéven véve egy sokkal egyszerűbb konstrukció, mint a 600T. A fekete és szürke mellett narancssárga-fekete összeállításban is kapható 550 x 210 x 440 mm-es méretekkel rendelkező ház a hagyományos alsótápos elrendezést követi, mely legfeljebb normál ATX méretű alaplapokat képes elnyelni, de Mini-ITX és microATX alaplapok fogadására is fel van készítve.


[+]

Tárolókból összesen 11 darabot tudunk beszerelni (természetesen szerszám nélkül), ebből három darab kívülről hozzáférhető 5,25 hüvelykes rekesz, a maradék nyolc pedig 4-4 felosztásban a 3,5 és 2,5 colos eszközök részére van fenntartva. Ezek elhelyezése úgy van megoldva, hogy a helyek számának csökkenése nélkül is be lehessen szerelni a hosszabb grafikus vezérlőket.


[+]

Az alaplaptálcáról nem hiányoznak a szokásos szerelőnyílások és kábelek esztétikus elvezetésére szolgáló kivágások, melyek ezúttal gumibélés nélkül vehetők használatba. A szellőztetést összesen hat darab ventilátorral oldhatjuk meg, melynek fele legfeljebb 140, a másik fele pedig maximum 120 mm átmérőjű lehet. Utóbbiak gyárilag beszerelve érkeznek, kettő az előlap mögött (LED világítással), egy pedig a hátoldalon található (LED nélkül), természetesen előbbi porszűrővel megtámogatva. A légkavarók számára üresen maradt három helyből kettő a ház tetején egy pedig az aljában foglalhat helyet, de ezek beszerzéséről a felhasználónak kell gondoskodnia.


[+]

További porszűrőt találunk még a tápegység alatt is, valamint a megszokott előlapi I/O panel sem maradt le, ami az egyszerűség jegyében két darab USB 3.0-s és egy pár 3,5 mm-es jack csatlakozóból áll, valamint ide került a reset és a bekapcsolásra szolgáló gomb is.

A Corsair Graphite 230T árusítása teli és színezett oldalablakos kivitelben a mai nappal megkezdődött meg. A két év garanciával rendelkező ház 80 dolláros árcédulát kapott.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés