Hirdetés

Beperelte az Atarit az eredeti Xbox társtervezője

Rob Wyatt szerint a cég nagyjából negyedmillió dollárral tartozik neki.

Az Atari még a 2018-as esztendőben leplezte le a VCS nevű retrokonzolt, amely sok változáson ment keresztül azóta, de végül az előző év közepén kiderült, hogy mit kapunk majd, illetve mennyiért. A terméknek márciusban kellett volna megjelennie, de ahogy annyi hardver esetében, itt is átírta a terveket az új koronavírus-járvány.

Ha a csúszás nem lenne elég, akkor egy másik problémáról is lehet írni, ugyanis a VentureBeat beszámolt róla, hogy Rob Wyatt, az eredeti Xbox konzol társtervezője, illetve a Tin Giant nevű cég tulajdonosa beperelte az Atarit.

A Coloradóban beadott kereset szerint az Atari 261 720 dollárra tartozik a Tin Giantnek. Rob Wyatt már kilépett az Atari VCS projektből, amelynek korábban a vezető tervezője volt, és állítása szerint hat hónapnyi munkáért járó munkadíjat nem utaltak el a cégének. Mindemellett az Atari a Tin Giantet tette felelőssé a konzol megjelenésének csúszásáért, de Rob Wyatt szerint ennek az oka a projekt rossz menedzselése.

Fred Chesnais, az Atari elnök-vezérigazgatója nem reagált a vádakra, mivel állítása szerint még nem kapta meg a kereset másolatát.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Atari

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés