Hirdetés

Belépett a HTC a VirtualLink konzorciumba

Túl hasznos dologról van szó a VR-piac számára, hogy kimaradjanak belőle.

A nyáron számoltunk be a VirtualLink konzorcium megszületéséről, amelynek a célja egy vezetékre csökkenteni a VR headsetek igényét. A nyílt iparági szabványt a Microsoft, a Valve, az Oculus, az AMD és az NVIDIA hozta létre, de a HTC, a VR-piac egyik fontos szereplője pont nem volt tag. Bár ez anno furcsának tűnt, de úgy néz ki, hogy az említett cég csak megkéset, a VirtualLinket viszont fontosnak tartják annyira, hogy a szövetség tagjai legyenek.

A HTC ugyan konkrétan nem árulta el, hogy melyik terméke működik majd VirtualLinken keresztül, ugyanakkor nem nehéz kitalálni, hogy ha már konzorcium részei, akkor egy jövőben esedékes VR headseten megjelenik majd az említett interfész.

Ezzel gyakorlatilag minden fontos szereplő felszállt a képzeletbeli vonatra, így a VirtualLink jövője biztosított.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés