Hirdetés

Befutott pár fotó a PlayStation 5 rendszerchipjéről

A Sony nem adott ki hivatalos képet, így más módon kellett a gép lelkébe nézni.

A Sony annyira mélyen nem elemezte a PlayStation 5-öt, amennyire a Microsoft az Xbox Series X-et, így a rendszer alapján képző lapkáról sincs még tényleges fotó. Ez azonban végre megváltozott, ugyanis Fritzchens Fritz számos képet közölt a fejlesztésről.

A PlayStation 5 rendszerchipjének processzorrésze
A PlayStation 5 rendszerchipjének processzorrésze (forrás: Fritzchens Fritz Twitter) [+]

Olyan óriási meglepetések persze nem érhetnek majd senkit, hiszen a rendszer specifikációi ismertek, de Például a processzorrészről készült képből látható, hogy egy alaposan módosított Zen 2 maggal van dolgunk, amit a Sony mindig is így emlegetett. Konkrétan az lebegőpontos feldolgozó jóval kisebb a PC-s verzióhoz viszonyítva, ami alapvetően nem gond, mivel ez egy célplatform, vagyis akinek nagy lebegőpontos számítási teljesítmény kell, befoghatja az egységes memóriát elérő integrált grafikus vezérlő multiprocesszorát.

A PlayStation 5 rendszerchipje
A PlayStation 5 rendszerchipje (forrás: Fritzchens Fritz Twitter) [+]

Az IGP-ben is láthatók módosítások az AMD által kiadott Navi 21-es dizájnhoz viszonyítva, de itt is mondta már a legelején a Sony, hogy egyedi implementációt kértek, ami együtt jár az egyes részegységek megváltoztatásával.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés