Hirdetés

Bányász alaplap az ASUS-tól, 19 darab PCIe foglalattal

A többi gyártó megoldása elbújhat a B250 Mining Expert mögött.

Nemrég még a Biostar és az ASRock versenyeztek egymással, hogy melyik tud 11-13 PCIe foglalatot rázsúfolni egy alaplapra, de ezeket garantáltan el fogjuk felejteni, ha vetünk egy pillantást az ASUS B250 Mining Expert lapra, ez ugyanis 19 darab (18 darab x1 és 1 darab x16) PCIe foglalata révén felmossa a padlót két vetélytársával, tehát egyben a bányászegylet aktuális királyává lép elő.

Azt azért mellékesen meg kell jegyezni, hogy jelen állapotok szerint driveres korlátok miatt mindössze 16 GPU használatára van lehetőség, és ehhez is keverni kell a gyártók VGA-it. AMD oldalról az év vége felé érkezik majd egy meghajtó, ami lehetővé teszi a 19 GPU-s összeállítást, míg az NVIDIA esetében 13 darab lesz a maximum hagyományos VGA-kkal, amit csak a bányászatra specializált P106-os kártyákkal lehet átlépni.


[+]

A szóban forgó, Intel B250-es vezérlőhídra épülő deszka más szempontból is meglehetősen speciális, hiszen a zsúfolt PCIe foglalatok mellett külön szűrőkondenzátorok és három kiegészítő 4 tűs extra tápcsatlakozó található, emellett könnyen kiszúrható, hogy a 24 tűs fő tápcsatlakozóból is három darabot kapott. Ezekből a felső az 1-7. foglalatokat (beleértve a teljes x16-os PCIe foglalatot is) táplálja, a középső a 8-13. slotokat, míg az alsó a 14-19. síneket szolgálja ki.


[+]

CPU-ból bármilyen Intel LGA1151 foglalatba illeszkedő 6. vagy 7. generációs modell szóba jöhet, DDR4 memóriából viszont csak kettőnek szorítottak helyet, de ez is elég 32 GB-hoz, mindezt pedig a hatfázisú Digi+ VRM tápellátással fejelték meg. Adattárolók számára négy darab SATA 6 Gbps foglalat áll rendelkezésre. A felszereltség amúgy eléggé alacsony, de ez érthető: két PS/2 port, négy hátsó USB 3.0 (+2 előlapi) és két 2.0-s port, HDMI kimenet, Gigabit Ethernet (Intel I219V), 8 csatornás audio jack csatlakozók (Realtek ALC887).


[+]

Az alaplap indítása is érdekes, a POST képernyőn megjelenik, hogy mely PCIe foglalatok üresek és melyek vannak használatban, és az utóbbiak működésével kapcsolatos visszajelzést (rendben vagy hiba) is visszajelzést ad.

Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor kerül forgalomba az alaplap és mennyibe fog kerülni, de nyilvánvalóan erre sem kell már sokáig várni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés