Hirdetés

Vélemény: hiba volt-e a Panasonictól a plazma ejtése?

A plazma halála

Hanyatlás

A kétezres évek első évtizedének közepén világosan látszott, hogy a korábban uralkodó plazma technológiát kezdi egyre jobban kiszorítani az LCD. Ennek elsősorban gazdasági okai voltak, hiszen az akkoriban legnépszerűbbnek számító kijelzőméretekben (42", 37", 32") a folyadékkristályos eljárást használó paneleket jóval olcsóbban lehetett előállítani. Egyre több vállalat fordult el emiatt a plazmáktól, néhány éven belül a Sony, a JVC, a Toshiba, a Thomson, sőt még a világ első plazmatévéjét bemutató Philips is beszüntette ezek fejlesztését és gyártását.

Sokáig azonban úgy tűnt, hogy néhány cég továbbra is lát fantáziát a technológiában, közülük is kiemelkedett a Panasonic és a Pioneer. A két japán konszern egyre jobb és jobb képminőséget produkáló modellekkel állt elő, az utóbbi Kuro névre hallgató szériáját például máig párás szemmel emlegetik sokan. Épp emiatt hatott atombombaként a Pioneer 2009-es bejelentése, miszerint kivonulnak a tévés iparágból. Okként a gazdasági körülményekből fakadó nehézségeket nevezték meg, ami valószínűleg az igazat takarta, hiszen akkoriban a globális világválság miatt jelentősen megcsappant a kereslet a magasabb kategóriás, nagy képátlójú tévékészülékek iránt.

A Panasonic is feladja

A plazma ezzel egyik legnagyobb támaszát vesztette el, és így 2010-re gyakorlatilag a Panasonic maradt az egyetlen vállalat, amely kiemelt hangsúlyt fektetett ezekre a készülékekre. A két nagy dél-koreai gigász ugyan kitartott az eljárás mellett, de folyamatosan csökkentették kínálatukban e televíziók súlyát és szerepét, amivel párhuzamosan az LCD technológiára épülő modellek részaránya nőtt.

Ugyan folyamatosan reppentek fel arra vonatkozó pletykák, miszerint a Panasonic is dobná a plazmákat, azonban a vállalat kategorikusan és határozottan cáfolta ezeket. Sőt, 2013-ban bemutatott tv szériáik (ST60, GT60, VT60, ZT60) még mindig életképesnek számítanak, és túlzás nélkül állítható, hogy az utolsó kettő kiemelkedik a jelenlegi mezőnyből is, legalábbis ami a képminőséget illeti. Ehhez képest 2013 végén jött a hideg zuhany, hiszen bejelentették, hogy az esztendő utolsó napján felhagynak a gyártással és a fejlesztéssel, azaz lezárják ezt a fejezetet a cég életében. Ez a lépés az előzetes híresztelések ellenére sokakat teljesen váratlanul ért, olyannyira, hogy az azóta már megszüntetett magyarországi képviselet munkatársaitől érdeklődve a bejelentésről tőlünk hallottak először a Japánban kiadott, hivatalos közleményről.

A döntés után

Ezzel a húzással gyakorlatilag kivégezték a technológiát, hiszen ezek után a Samsungnak és az LG-nek semmi oka nem volt arra, hogy továbbra is jelen legyenek a számukra amúgy is csak nyűgöt jelentő plazma készülékekkel a piacon, így nem sokkal később ők is eltüntették e modelleket kínálatukból. A tévék iránt érdeklődő felhasználók jó részét sokkolta ez a döntés. Még egy utolsó nagy roham indult, a Panasonic plazmák iránti kereslet egy rövid időre a hősi napokat idézte. A kereskedők arról panaszkodtak, hogy egyszerűen nincs elegendő termékük az igények kielégítésére, így viszonylag rövid idő alatt elfogytak az elérhető új televíziók.

Jól döntött-e a Panasonic?

Hogy rövidre zárjuk a kérdést: nem, egyáltalán nem határoztak jól. Mint azt a következő oldalon egy kicsit részletesebben is kifejtjük, az okaik és indokaik meglehettek egy ilyen döntés meghozatalához, de az is látszik, hogy a körülményeket és a piaci helyzetet nem mérték fel jól.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés