Hirdetés

Tenda ac-s Wi-Fi router és jeltovábbító

Teszteltük, mire képes a kínai gyártó leggyorsabb, AC18 routere és kétantennás A9 jeltovábbítója.

Tenda AC18 router

Az olyan nagy és jól csengő nevű vállalatok mellett, mint a Cisco, D-Link vagy a Netgear számos kisebb, feltörekvő márka is jelen van a hálózati eszközök piacán. Az egyik közülük a kínai Tenda, mely 1999-ben alapult, és termékei jó ideje elérhetőek a hazai piacon is. Eddig még nem foglalkoztunk a márkával, de kíváncsiak voltunk, mit nyújt, ezért vendégül láttuk legerősebb routerét, az AC18-at és középkategóriás jelismétlőjét, az A9-et.

A router küllemében nem marad el a csúcsmárkák termékeitől, a mai divatnak megfelelően – és szerintünk teljesen fölöslegesen – marcona megjelenésű, fekete színű. Hangsúlyos élek határolják, de ennél sokkal fontosabb, hogy fedelének hátsó része, a teljes fenéklemeze és oldalának egy része is rácsos, így a szellőzéssel nem lesz gondja. Három vaskos, 3 dBi-s antennája van, melyek nem szerelhetőek le, így nehéz dolga lesz annak, aki nagyobbra szeretné cserélni őket.

A homlokzat közepén sorakoznak a visszajelző LED-ek, a neves konkurensek többségéhez hasonlóan a Tendánál is lespórolták az egyes LAN portok üzemjelzőjét, csak egy közös lámpácskát kaptak. Elöl található az A18 egyetlen USB 3.0 csatlakozója is, hátul vagy oldalt hiába keresnénk további USB kapukat. A hátsó panelen a szokásos 4+1 Ethernet port sorakozik, melyek gigabites tempóra képesek. A tápcsatlakozó és bekapcsológomb mellett van Wi-Fi ki-bekapcsoló és WPS aktiváló, a kis reset nyílás sem hiányzik.

Látszik az A18 adatlapján, hogy a Tenda nem céloz olyan magasra, mint az elit márkák, ezért a csúcsmodell olyan specifikációkkal bír, mint a nagyok középkategóriásai. Így aztán nincs MU-MIMO támogatás, az egyetlen USB portot már említettük, és ma már az AC1900-as névleges sebesség sem számít különösebben soknak. Ez a szám egyébként úgy jön ki, hogy három adatfolyama van, amivel 5 GHz-en, az ac-s Wi-Fi révén 1300 Mbps-os elvi csúcssebességre képes, amihez jön még 600 Mbps 2,4 GHz-en, három n-es Wi-Fi adatfolyammal.

Természetesen kíváncsiak voltunk, milyen hardver hajtja a Tenda routert, hogy ezen a téren hogyan viszonyul versenytársaihoz. Sajnos a burkolat megbontása után árnyékoló dobozokba ütköztünk, amiket inkább nem bontottunk meg. Szép nagy bordák csücsülnek rajtuk, valószínűleg a túlmelegedéssel nem lesznek gondok. Némi internetes keresgélés után kiderült, ugyanaz a két ARM Cortex-A9 magos Broadcom BCM4708A központi egység van benne, mint az Asus RT-AC68U-ban vagy D-Link DIR-880L-ben, és a három adatfolyamos, 5 GHz-es Broadcom BCM4360 rádiós egységük is közös. Az ördög viszont a részletekben, ezúttal a rádiós modulok eltérő erősítőiben rejlik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tenda

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés