Teac Powermax 1300
Legutóbbi 2.1-es tesztünkben szerepelt a Creative I-Trigue, amely szakított a megszokott papírkónuszos hangszórókkal, és kisméretű fémmembrános darabokat épített a hangdobozokba. Akkor még unikumnak tűnt a megoldás, mára azonban egyre több gyártó részesíti előnyben a csillogóbb, élesebb magastartományt, akkor is, ha ez a közepek rovására megy. A Teac is ezt az utat választotta...
A választásban nem csak az akusztikai szempontok játszottak-játszhattak szerepet, hiszen látványra is sokkal modernebbnek, igényesebbnek és nem utolsósorban drágábbnak tűnik egy, az ezüstös külsővel harmonizáló, tükörszerű, homorú high-tech kinézetű membrán. Ráadásul az egész szatellit vékonyabb lehet, kevesebb helyet foglalván asztalunkon.
Szerkesztőségünkben a Teac Powermax 1300-as típusa járt. A cég nem csak a számítástechnikában ismert, komoly audiotechnikai tapasztalatokkal is rendelkezik, főleg a hangtárolás területén; reméljük, a PC-s részleg hasznosít valamit ebből a tudásból. Szatellitjei kéthangszórós, egyutas darabok, s a karcsú felépítmény egyensúlyát a fémtalp hivatott biztosítani. A dőlésszög-változtatás lehetőségét is megkapjuk. Maga a burkolat műanyag, hiába próbál fémes benyomást kelteni, a tompa csillogás világosan mutatja, hogy nem egy drága termékről van szó. Tetszetős viszont a kábel, ami a szubból érkező erősített jelet hivatott átvinni; nem a végén lévő RCA csatlakozóra gondolunk, annál inkább az átlátszó műanyagborításra, mivel így - a belső árnyékoló rétegnek köszönhetően - ezüstös-fémszínű a kábel, ami kifejezetten jól néz ki. Ha közelebbről nézzük a hangszórókat, akkor megállapítható, hogy a membránszél szivacs (kár...), a membránok pedig nem fémből vannak, hanem fémbevonatos Mylarból készültek. A Mylar nem más, mint egy igen erős poliészter, amelynek kiváló nyújtási, csillapítási, szigetelő tulajdonságai vannak, nem véletlenül készülnek komoly hifieszközök Mylarból, akár hangszóróra, akár magnószalagra gondolunk.
Egy pillantás a PROHARDVER! szerkesztőségre - a membránok tükrén keresztül...
A szub kidolgozása a szokásos; basszusreflex ládát kapunk 13.4 centiméteres átmérőjű, ismeretlen, de minden valószínűség szerint papírmembrános hangszóróval. Fából készült, bár falvastagsága nem haladja meg az egy centimétert. Csatlakozói jók, az áramot pedig földeletlen dugaljon keresztül kapja a konnektorból (feltéve, hogy kedvenc atomerőművünkkel minden rendben lesz...).
Semmi meglepő...egyszer majdcsak fejlesztenek még a színen kívül is valamit...
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
