Sony HMZ-T3W: moziterem és tévé a fejen

Sony HMZ-T3W

Jó ideje zajlik a videószemüvegek fejlesztése, sőt az elmúlt évben már több gyártó konkrét, kézzelfogható modellt is letett az asztalra. Közéjük tartozik a Sony is, amely 2013 szeptemberében, az IFA-n már harmadik generációs készülékét mutatta be. Ott egy rövid, mintegy egyperces ismerkedés után nagyon úgy tűnt, hogy kifejezetten ígéretes darabról van szó, úgyhogy mindent megtettünk, hogy minél hamarabb hozzájussunk egy ilyenhez, és tüzetesebben szemügyre vegyük.

Bár a specifikációk alapján versenyképesnek tűnő modellről van szó, amelybe 1280x720 képpont felbontású OLED kijelzők kerülnek, de azért nem ittunk előre a medve bőrére. Két évvel ezelőtt ugyanis az Epson Moverio BT-100 társaságában eltöltött 40 perc maga volt a nagybetűs csalódás, pedig papíron az is pazarnak tűnt. A tesztelés során most arra voltunk kiváncsak, hogy a Sony HMZ-T3W tényleg képes-e kiváltani egy televíziót, milyen kép- és hangminőséget produkál, illetve, hogy mennyire kényelmes egy fejen viselt moziterem, okoz-e fejfájást, szédülést a használata.

Sci-fi külső

Ahhoz képet, hogy maga a szemüveg nem túl nagy, meglehetősen méretes dobozban érkezik. Ennek az az oka, hogy a készülék mellé még be kellett suvasztani egy akkumulátort, az ennek töltésére szolgáló adaptert, a processzoregységnek hívott dobozt, amely a vezeték nélküli használathoz szükséges, fülhallgatót, USB, HDMI, illetve a tápellátásért felelős kábelt, a külvilágot kizáró gumilapokat, illetve használati utasításokat.

A termék megtartotta az elődöknél bevezetett formavilágot, tehát nem is szemüvegre hasonlít, hanem valami futurisztikus masinára, amelyben pont úgy néz ki az ember, mintha épp a jövőből vagy egy tudományos-fantasztikus film, esetleg egy Daft Punk videoklip forgatásáról érkezett volna. A frontfelület ezüstösen tükröződő bevonata jól néz ki, viszont rettentően kényes, az ujjlenyomatok szinte sütnek róla. A készülékház kialakításánál, illetve az anyagválasztásnál a mérnököknek figyelniük kellett arra, hogy a tömeg minél kisebb legyen, aminek köszönhetően nem tűnik túl strapabírónak a termék. De hát nyilván egy tévét vagy egy projektort sem dobál az ember, és egy tabletnek sem tesz jót, ha a földre esik. Az eszköz 18,9 centiméter széles, 14,8 centiméter magas, fejpántjai 27 centiméteres távolságra nyúlnak hátra.

Ez utóbbiak egyikének kerületét egyébként bizonyos határok között lehet növelni vagy csökkenteni, amire értelemszerűen az eltérő fejméretek miatt volt szükség. Tapasztalataink azt mutatták, hogy már egy 7-8 éves gyerek is hordhatja anélkül, hogy lecsúszna az orráról  (bár értelemszerűen az ideális az lenne, ha egy ilyen korú lurkó videószemüveg vagy tévé helyett mondjuk egy focilabdával barátkozna), viszont a túl nagy koponyájú felnőtteknél már előfordulhat, hogy egyszerűen nem fér bele a fejük.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés