Hirdetés

Ki áll a Sony e-papíros órája mögött?

Néhány napja járta be a világot a hír, hogy a Sony egy merőben új, ha okosnak nem is, legalább ügyesnek nevezhető órát jelentett be. A FES Watch különlegessége, hogy nem csak a számlapja, hanem a szíja is e-ink kijelzőt tartalmaz, aminek mintája igény szerint változtatható. Annyi derült még ki a hivatalos információkból, hogy az óra valamikor jövőre kerül forgalomba, és tovább vizsgálják az extrémen kis fogyasztású e-ink kijelzők alternatív felhasználási lehetőségeit.

A WSJ blogjából tudtuk meg, hogy a FES fejlesztés szeptember óta lényegében nyilvánosan zajlik. Egy japán közösségi finanszírozási oldalon jelent meg, ahol rövid idő alatt elérte a kitűzött egymillió jenes (kb. kétmillió forint) határt, ma pedig már 4,6 millió fölött tart. Maga a technológia is nagyon érdekes, hajlítható, szabadon alakítható, szabható e-ink lemezről van szó, ami többek közt divatcikkekben használható fel, mint az alábbi (nem csak) nyakkendő csat.

Még érdekesebb a módszer, amivel az utóbbi időben kicsit itt-ott megrekedt japán óriás próbálja felrázni magát; lényegében teret adva az alkalmazottak új termék- és üzleti ötleteinek, amelyeket technológiai és anyagi téren is támogatnak. A FES vagyis Fashion Entertainments mögött jobbára 30-as éveikben járó Sony mérnökök és egy külső formatervezői csapat áll, céljuk az e-ink kijelző lehetőségeinek kipróbálása a divat világában. Ennek első terméke a FES Watch óra, és továbbiak is várhatóak.

A közösségi finanszírozási oldal bevonása itt valószínűleg elsősorban a merőben új öltet fogadtatását felmérő eszköz volt. A fejlesztés egyik résztvevője szerint a Sony nevét azért rejtették el, mert kíváncsiak voltak a termék valódi, márka által nem befolyásolt értékére. Másik irányból nézve az önállónak látszó kezdeményezés jó biztosítéknak tűnik, hiszen csak azokra a próbálkozásokra kerülhet majd fel a Sony embléma, amelyek sikerrel járnak, így a bukások nem csorbítják a vállalat hírnevét. Talán az sem elhanyagolható tény, hogy így a jó ötletek gazdái a Sony-nál maradnak, és nem onnan eltávozva, önállóan viszik sikerre terveiket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés