Samsung ATIV Smart PC Pro: tollforgató tablet és notebook egyvelege

Bevezető, külső

A Windows 8 érkezése ugyan felforgatta a PC-s világot, de mára picit megnyugodni látszanak a kedélyek. A nagy újításnak szánt érintőkijelző minden abszolút optimista jóslat ellenére sem szorította ki a hagyományos megoldásokat, noha opcióként lassan már a legolcsóbb notebookcsaládoknál is ott figyelnek a listában, így ha valaki egy kis extrára vágyik, némi pénzért cserébe már magáévá teheti a tapicskolós élményt egy alacsonyabb árkategóriás notebookban is. Mindenesetre nem ördögtől való az a beismerés, hogy a tapogatós kijelzők nem notebookokban, hanem leginkább tableteken nyújtják a legjobb élményt, ám ezek sokak szerint munkára kevésbé használhatók olyan kényelmesen, mint billentyűzettel szerelt távoli rokonaik. Erre a gyártók is rájöttek, így a különböző hibrid (convertible) PC-k irányába fordultak, amelyek ma már szinte minden nagy cég kínálatában, így a Samsungéban is megtalálhatóak.

Mára nagyjából minden cég eldöntötte az elmúlt időszakban gyűjtött tapasztalatok alapján, hogy milyen irányzatot kíván követni a hibrid gépek tervezésénél. A Samsung az ATIV Smart PC család estében a mindenféle extrém hajtogatós kialakítás helyett egy klasszikusnak nevezhető, dokkolós megoldás mellett tette le a voksát, azaz bonyolult zsanérok helyett egy pillanat alatt kettéválaszthatjuk a billentyűzetet és a hardvert is rejtő kijelzőt, azaz magát a tabletet.

A Samsung két ilyen gépet is tervezett, az egyik az Intel Atommal szerelt ATIV Smart PC (korábban már teszteltünk), míg a másik mostani tesztünk alanya, az ATIV Smart PC Pro, amiben jóval izmosabb Intel Core i5 (Ivy Bridge platform) szív dobog. Itt fontos megemlíteni, hogy hamarosan ezek a gépek névváltoztatáson fognak átesni, így az előbbi modell az ATIV Tab 5, utóbbi az ATIV Tab 7 elnevezést fogja viselni.

Bár látszólag a két Smart PC egyforma, színükön és teljesítményen kívül számos más területen is különböznek, ami miatt a Pro nem véletlen kerül jóval többe. Többek között nagyobb felbontású és több akár 10 ujjal is kezelhető érintőkijelzőt kapott, nagyobb az akkuja, van benne GPS, NFC, 3G modem, továbbá az adattárolás is jóval gyorsabb SSD-re történik, illetve 4 GB RAM-mal bír, tehát összességében véve egy jóval gyorsabb és összetettebb tabletet kapunk pénzünkért cserébe. A Windows 8 Pro verziója pedig csak hab a tortán.

Rátérve a külsőre, tesztalanyunk PC mivolta ellenére is tablet jelleget vonultat fel, elég csak ránézni a portok és a kezelőszervek elhelyezésére; utóbbiak között olyan gombokat fedezünk fel, mint a kijelző elforgatásának tiltása vagy engedélyezése, de ugyanitt láthatunk olyat is, ami tableteknél nem megszokott: hűtőrostélyokat – de erről majd később.

A tablet behelyezéséhez és rögzítéséhez csak a billentyűzetes dokkolóra helyezett fémbölcsőbe kell belenyomni, oldása pedig az elején található gombbal történik. E megoldásnak hála a két rész notebookszerűen összecsukható és nyitható, ám hátrányai is vannak: egyrészt a nyitási szögtartomány nem túl széles, másrészt a tablet kissé lötyögősen áll a fém sínben, amit nem könnyít meg az sem, hogy a kijelzővel egybeépített hardver együttesen nem túl könnyű, emiatt kissé fejnehéz az ily módon összeállított szerelvény.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés