Hirdetés

ROG Spatha, az eddigi legnagyobb egér

Bemutatjuk az Asus minden tekintetben csúcsra törő, játékosoknak szánt beviteli eszközét.

Külső

Idén ünnepli tizedik születésnapját az Asus kimondottan játékosokat célzó Republic of Gamers, vagyis ROG márkája. Az évek alatt rengeteg olyan ROG emblémás terméket láttunk, ami az abszolút csúcsot jelentette a maga kategóriájában, gondoljunk csak a ROG Maximus alaplapokra vagy a ROG Matrix grafikus kártyákra. Most pedig eljött az idő, hogy a játékosok számára legfontosabb beviteli eszközből, vagyis egérből jelenjen meg egy olyan ROG modell, amelyik megállja a helyét a legnagyobb nevekkel szemben.

Erre a csöppet sem egyszerű feladatra készült tesztalanyunk, a ROG Spatha. Az első döbbenetes adat vele kapcsolatban több mint ötvenezer forintos ára, de hát ilyen ma a csúcs gamer egerek világa, a Logitech és a Razer zászlóshajója sem olcsóbb ám! És nem is annyira letaglózóak, mint a Spatha. Ez az egér hatalmas, sőt egyenesen gigantikus. Közel 14 centiméter hosszú, több mint 4,5 centiméter magas, súlya pedig majdnem 180 gramm, vagyis nagyjából húsz százalékkal nő azok fölé az egerek fölé, amiket nagynak szokás nevezni. Ennek főleg azok fognak örülni, akiknek az átlagosnál nagyobb a tenyerük.

Megdöbbentő a Spatha formája is, igazi marcona ROG termék, méltó nevéhez, amit a római harcosok kardjáról kapott. Jobb kézre szabott alakjának részleteit markáns élek határozzák meg. Háta alaposan felpúposodik, hüvelykujjas részén a futurisztikus dombormű hat gombot rejt, alulról pedig Maya stílusú mintával díszített gumibetét keretezi. Ilyet találhatunk az átellenes oldalon is, ahol egy külön lépcsőt alakítottak ki ujjaink megtámasztására.

Gumival vonták be a görgőt is, ami ugyan oldalra nem dönthető, de a mai divatnak megfelelően világít. Elöl egy stilizált szellőzőrács vagy légbeömlő mélyén rejtőzik az USB csatlakozó, amibe opcionálisan az egér micro USB csatlakozóban végződő vezetékét dughatjuk. Alapvetően a Spatha vezeték nélküli, áramellátásáról beépített akkumulátor gondoskodik. A hatalmas fő gombok közül a bal oldali külső élére még két gombot tettek, illetve van egy a görgő mögött is, így a hüvelykujjas hatossal együtt összesen tizenkét kapcsolónk van, aminek leginkább az MMORPG játékosoknak kedvez.

Vaskos magnéziumötvözet lemezből készült az egér alja, ez a masszív fém adja nagyon stabil alapját. Természetesen itt is a markáns élek uralkodnak, a főszerep viszont az érzékelőé. Annyit tudni róla, hogy lézeres – itt nyilván sok gamer felszisszent –, maximális felbontása pedig 8200 dpi. Közelében található a bekapcsoló, illetve a párosító gomb és a töltésre szolgáló két kis fém érintkező. Kapásból kiosztunk egy fekete pontot az Asusnak azért, mert ferdén ragasztották fel a méregdrága csúcsegér egyik csúszótalpát.

Az átlagos méretű Fnatic Flick mellett látni, hogy milyen hatalmas a ROG Spatha
Az átlagos méretű Fnatic Flick mellett látni, hogy milyen hatalmas a ROG Spatha [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés