PlayStation Portable alias PSP

Ismerkedés

Az utóbbi két évtizedben nemcsak az asztali számítógépek és a rajtuk futó játékok fejlődtek hatalmasat, hanem a zsebben hordható játékgépek is. Minden a kvarcjátékokkal kezdődött, melyeknek digitális órákhoz hasonló – csak nagyobb – kijelzőjük volt, mereven rögzített képelemekkel. Őket követték a pontmátrix kijelzőjű tetriszgépek, majd 1989-ben bemutatkozott a Game Boy, melynek különböző válfajaiból több mint 150 milliót adtak el világszerte. 1996-ban érkezett a Game Boy Pocket, két évvel később a színes kijelzős Game Boy Color, majd jött az immár harminckét bites, de lefelé kompatibilis Game Boy Advance és áttervezett társa, a Game Boy Advance SP. A Nintendo eleddig utolsó nagy dobása a két kijelzős, 3D gyorsítóval szerelt Nintendo DS.

A Sony sem maradhatott ki a kézi játékgépek piacának kövér nyereségéből; a jól csengő PlayStation névvel vonult hadba. A PSP – PlayStation Portable pillanatnyilag a legfrissebb, legmodernebb apróság, képességei sok tekintetben túlmutatnak konkurensein. Hivatalosan még csak Japánban (2004. december 12-től) és Amerikában (2005. március 24-től) kapható, európai bemutatkozását szeptember elsejére időzítették (várható ára 249 euró lesz).


Sorbanállás a PSP-ért

Egyik kedves fórumtagunk jóvoltából rövid időre fizikai kapcsolatot létesíthettünk a Sony Japánban és Amerikában is kapós, új üdvöskéjével.

Külső mustra

Méretén erősen meglepődve vettük birtokba a készüléket, mert egyáltalán nem nevezhető kicsinek: 17 cm széles, több mint 7 cm magas, vastagsága pedig 2 cm fölött van. Mindehhez 280 grammos tömeg társul. A nagy méretet még jobban hangsúlyozza a majdnem 11 cm képátlójú, 16:9 arányú kijelző.

A gépnek kézben tartva fantasztikus minőségérzete van, a súlyelosztása tökéletes, érezni, hogy bizony markolunk valamit, ennek ellenére nem húzza a kezet. Ugyan lemezt pörgető optikai meghajtó is van benne, de rezgést, rángást nem tapasztaltunk. Az előlap és a kezelőszervek gyönyörűen csillogó borítást kaptak. Sajnos a szép fedélen mindenféle szennyeződés azonnal meglátszik, remélhetőleg a Sony kiegészítő borításokkal is előrukkol majd.


PSP – csillog-villog

A kezelőszervek többsége az előlapra, a kijelző környékére került. Két oldalára jutottak a fő játékgombok: jobbra a háromszög-négyszög-kör-iksz, balra a négy iránygomb. A felső perem két sarkára került két kiegészítő gomb, melyek kialakítása trükkös: áttetszőek, elsőre dísznek tűnhetnek. A gombok nyomkodása kényelmes, járásuk kellemesen minőségi.

A vezérlés legérdekesebb eszköze mégis az iránygombok alatt található, kis hangszóróra emlékeztető analóg botkormány, vagyis inkább hüvelykujjgomb. Jelenléte főleg autós játékoknál áldásos, egy kis gyakorlással kormányhoz hasonló precízséggel lehet venni vele a kanyarokat. Felülete a jobb tapadás miatt érdes, valószínűleg kopni és koszosodni is fog. Nekünk elsőre kényelmetlen helyen volt, azonban a tulajdonos elmondása szerint több óra játék után sem fárasztó. Hiába, billentyűzethez szoktunk!


Az analóg irányítógomb máris fölszedett némi koszt

Az előlap többi gombját a kijelző alatt találjuk. Ha akció közben bal kezünkkel szeretnénk lejjebb venni a hangerőt, könnyen a gép főmenüjében találhatjuk magunkat, jobbra pedig a picike start és select gomb került veszélyesen közel egymáshoz.


A PSP arányai – forrás: SCEE

A PSP hátsója kifejezetten csinos, közepét egy fémkörrel keretezett logó díszíti, két széle a kényelmesebb fogás végett kidudorodik. A felület érdes kiképzésű, huzamosabb játék után sem izzasztó.

Az előlap és a hátlap között fémsáv húzódik, ebben található a csatlakozók többsége. A felső peremen infraport, mini USB és az UMD optikai meghajtó nyitógombja kapott helyet, jobbra a bekapcsológomb és a billentyűzár, balra a Wi-Fi kapcsolója került. Az alsó perem két oldalán a tápcsatlakozó és a head-set dugalja található, melyek lehetnének valamivel beljebb, mert játék közben itt-ott kezünket súrolták.

A nem éppen olcsó gépet elég kellemetlen lenne leejteni és szétzúzni, ezért érdemes a fehér csuklópántot használni. A szállításhoz egy puha tokot is kapunk, s bár gördeszkásokon és ausztrál kengurukon kívül nem sokan tudják majd zsebben hordozni a tokkal együtt közel húszcentis PSP-t, a tok a táskában is védelmet nyújt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

  • IT-bukták: A fantom halála

    Néhány éve hatalmas hírverés övezte az Infinium Labs Phantom nevű játékkonzolát, amely – nevéhez hűen – azóta sem került piacra.

Előzmények

Hirdetés