Hirdetés

Phenom II X2 és Athlon II X2

Végre igazi kétmagos az AMD-től!


Várva várt kétmagosok az AMD-től [+]

A hardverek világában kicsit is járatos felhasználók számára bizonyára feltűnt, hogy az elmúlt nem kevesebb mint két évben alig esett szó az olcsó, kétmagos processzorokról. Ha visszanézzük a PROHARDVER! archívumát, jól látható, hogy az utolsó nagy összevetés ebben a szegmensben 2007 nyarán készült, és nem a mi hibánkból. Az AMD ebben az időszakban nem talált magára, gyakorlatilag minden erejével, minden fronton a négymagos Phenomokat erőltette, az Intelnek pedig nem kellett különösebben megizzadnia, hiszen a Core 2 Duókkal már a Phenomok hárommagos variánsaival szemben is simán helytállt. Persze időközben kijött egy-két érdekesség, megjelent az első kétmagos Celeron, jóval később pedig az AMD is kiadott egy K10-alapú kétmagost, de ezzel jobban már el sem késhetett volna. Mindennek a tetejébe nemcsak, hogy a rivális belépő szintű Pentiumát nem volt képes elverni, de még a K8-as X2 5400+-t is alig volt képes felülmúlni, miközben fogyasztása kimagasló lett (ami nem éppen pozitívum). A 45 nm-es csíkszélességre való átállás és az ezzel járó, újonnan bejelentett CPU-k lényegében új dimenzióba helyezték az AMD-t, mert végre versenyképes alternatívával tudott előrukkolni. A hárommagos Phenom gyors, fogyasztása elfogadható, és olcsó, tehát mindenképpen kimondható, hogy felveszi a versenyt a Core 2 Duóval, de továbbra is hiányzik az a bizonyos 20-25 000 forintos modell, amivel komoly fejfájást okozhatnának az Intelnek. A helyzet továbbra sincs változóban, mármint abból a szempontból, hogy a két gyártó fókuszában továbbra is a négy, illetve újabban már hatmagos processzorok fejlesztése áll, de az AMD-nél végre feltűnt egy kétmagos mellékág is. Ez mai elemzésünk témája, a kétmagos Athlon II X2 és a négymagos Phenomból kétmagossá vedlett Phenom II X2.

A 65 nm-es Phenomok leszereplése után a 45 nm-en gyártott Phenom II-es modellek komoly elismerést kaptak szerte a világon, a második generációs négymagos olyan lett, amilyennek már az első verziónak is lennie kellett volna. A Deneb nemcsak a felhasználók szemszögéből sikerült jól, illetve jobban mint elődje, de az AMD is többet képes belőle profitálni; ugyanis a lapka egyes, feltehetőleg a gyártás során meghibásodott részeinek letiltásával újabb, olcsóbb modellek kerülhetnek a boltok polcaira, ami hatékonyabbá teszi az anyagfelhasználást, azaz csökkenti a gyártási költségeket. A Phenom II X4 900 alapja a hibátlan Deneb lapka négy maggal és 6 MB harmadszintű gyorsítótárral. Egy mag meghibásodása még nem gond, ezt ugyanis letiltása után még mindig el lehet adni Phenom II X3 700-ként (Heka).

Bár az AMD-nek nem érdeke, hogy az eredetileg négymagos lapkát kétmagosként hozza forgalomba, hiszen ez rengeteg erőforrás elpazarlását jelenti, a Phenom II X2 (Callisto) bevezetése még mindig jobb megoldás, mint a hibás chipek kukázása. Mindebből egyértelműen következik, és a képen is látható, hogy az újonnan bemutatott processzor architekturálisan megegyezik a teljes értékű Phenom II-vel, azaz K10.5-tel, ugyanúgy AM2+ és AM3-as foglalatba illeszkedik, tehát a DDR2-es és DDR3-as memóriákat egyaránt támogatja. Talán az AMD is látta, hogy ez még nem elég a magas órajelű, gyors Core 2 Duo CPU-k ellenében, ezért szakított a K10-nél bevett gyakorlattal, és órajelügyileg is felturbózták a Phenom II X2-t. Ezek a modellek (545 és 550) ugyanis kiadásuk pillanatától kezdve 3 és 3,1 GHz-ről indulnak (emlékezzünk vissza, a Phenom X3 csak 2,5 GHz-et tudott elérni, azonban 2,3 GHz-cel startolt). Fogyasztásügyileg a két gyártó még mindig eltérően kalkulál, a kétmagos Phenom TDP-je 80 watt, ami magasnak tűnik a Core 2 Duók 45-65 wattos értékeihez képest, az ACP (Average CPU Power) egyelőre nem ismert.


Regor: az első valódi kétmagos a Brisbane után

A Phenom II X2 már egy jelentős előrelépés a kihozatal és a gyártási költségek lefaragásának szempontjából, azonban még mindig távol áll az optimális megoldástól. Ahhoz, hogy az AMD ezen a téren versenyben lehessen az Intel Core 2-eseivel, egy "natív" kétmagosra van szükség, egy olyan processzorra, ami hosszú ideje várat magára, hiszen az Athlon 64 X2 (illetve újabban Athlon X2) már egy igencsak koros architektúrára épül, ami önmagában még nem lenne gond, de a Core 2-esek erőfölénye miatt az AMD ezeket kénytelen fillérekért osztogatni, hogy megőrizze piaci részesedését ebben a szegmensben is. Jobb későn, mint soha alapon az AMD egy valódi kétmagos processzort is bemutatott, ez az Athlon II X2 elnevezést kapta, ami egy K10.5-alapú, Regor kódnevű lapkára épül, és lényegileg megegyezik a Phenom II X2-esben található Callistóval, a gyorstárak terén azonban változásokat eszközöltek, eltüntették a harmadszintű cache-t, viszont duplájára, 1 MB-ra növelték a másodszintű gyorsítótárat. Azon felül, hogy ez egy gyárilag kétmagos lapka, az L3-as lenyisszantása révén is jelentősen csökkenteni tudták annak méretét, ami így végül mindössze 117 mm2 lett (234 millió tranzisztor), alig nagyobb, mint a Core 2 Duo 8000-esek alapjául szolgáló Wolfdale-6M (107 mm2, 410 millió tranzisztor). Az összehasonlításból jól látszik, hogy az Intel gyártástechnológia terén jóval előrébb jár, elvégre közel azonos magméret mellett 75%-kal több tranzisztort tud leképezni, és így valószínűleg az egységnyi területre eső teljesítménye is magasabb (még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy az AMD integrálta a memóriavezérlőt). Az Athlon II X2 – kétmagos testvéréhez hasonlóan – AM2+/AM3-as foglalatba illeszkedik, tehát a DDR2 és DDR3-as memóriákat egyaránt támogatja, azonban a lapka egyszerűbb felépítése miatt alacsonyabb fogyasztási osztályba esik, TDP-je 65 watt, és a "csúcsmodell" alacsonyabb órajelen, 3 GHz-en üzemel, egyszerűen azért, mert ez egy "olcsóféle" X2-es.

Processzor megnevezése Phenom II X2 550 (Black Edition) Athlon II X2 250
Órajel (CPU-magok) 3,1 GHz 3 GHz
L3 cache, északi híd órajele 2000 MHz
L3 cache mérete 6 MB nincs
Támogatott memóriatípus DDR2-1066 (AM2+) és DDR3-1333 (AM3)
HT-link sebessége 2000 MHz
Szorzólock nincs van
TDP 80 W 65 W

A specifikációk ismeretében mit várhatunk az új X2-esektől? Az Athlon II X2 architekturálisan fejlettebb, mint az Athlon X2, hiszen a K10 a K8 továbbfejlesztése, azonban korábbi tesztjeinkből kiderült, hogy a különbség nem egetverő, a legjobb esetekben is 10-20% körüli. A HyperTransport-link órajelének megduplázása segíthet valamit, de a rendelkezésre álló sávszélesség már 1 GHz-es órajelen is elegendő volt a két processzormag számára, így ennek hatása valószínűleg elhanyagolható. Ha az azonos méretű másodszintű gyorsítótárakkal felszerelt K8- és K10-alapú Athlonokat nézzük (ezeknek asszociativitási szintjük is megegyezik, 16 utas, 128 bites elérés), akkor a válasz maximum 10-20% az Athlon II X2 javára. A Phenom II X2 teljesítményének megbecslése már bonyolultabb feladat, mert a harmadszintű cache hatása is érvényesül, ennek megléte sok esetben nem is érezhető, de a memóriaintenzív alkalmazásokban segíthet, így ha tippelni kéne, akkor a 10-20%-on felül maximum további 10% előny a K10-es Phenom II X2 javára.


Athlon II X2 250 és Phenom II X2 550 Black Edition [+]

Laborunkban a két létező leggyorsabb X2-es modell járt, az Athlon II X2 250 (3 GHz) és a Phenom II X2 550 (3,1 GHz). Ezek külsőre teljesen megegyeznek a már jól ismert AMD processzorokkal, a kupakon a típusjelölést és a modellszámozást is megtaláljuk. A tesztpéldányok a 2009-es év 18. és 19. hetében készültek, valamikor májusban, tehát még frissek és ropogósak.


Várva várt kétmagosok az AMD-től [+]

A processzorokhoz gyárilag mellékelt hűtők teljesen jellegtelenek, 100%-osan alumíniumból készültek, a Phenom II X2-esé alapterületre és magasságra is kicsit nagyobb. Az Athlon bordája egy kerek, a Phenomé egy négyszögletes területen keresztül érintkezik a processzor sapkájával, a PWM-es, azaz szabályozható fordulatszámú ventilátorok mérete megegyezik.


Phenom II X2 és Athlon II X2: nem ugyanaz [+]

A bekapcsolás után a CPU-Z-vel ellenőriztük a processzorok specifikációit, az alkalmazás a Phenom II X2-t szépen felismerte. Igaz, a mag kódnevét rosszul jelezte ki, mert az AMD a kétmagos K10.5-et Callistónak nevezte el, de ez legyen a legnagyobb probléma. Itt azonnal feltűnik (ha a doboz láttán ez nem történt még meg), hogy a Phenom II X2 550 egy Black Edition szériás processzor, tehát a szorzó szabadon állítható. A program az Athlon II X2-vel már nem tudott teljes mértékben megbirkózni, nem ismerte fel sem a kódnevét, sem a csíkszélességet, sem a steppinget, de a többi adat helyesnek bizonyult. Egy dolgot még észrevettünk, hogy az Athlon II X2 alapfeszültsége jóval magasabb, mint a Phenomé, míg utóbbi csak 1,275 V-ot igényel a 3,1 GHz-es órajel eléréséhez, addig előbbinek gyárilag 1,35 V-ra van szüksége a 3 GHz-hez. Ez kissé hihetetlennek tűnt, ezért az Athlont kipróbáltuk "alulfeszelve", még 1,2 V-on sem tapasztaltunk instabilitást.

A kavarodás elkerülése végett készítettünk egy táblázatot az AMD kétmagos processzorainak összegzésére.

Processzor megnevezése néhai Athlon 64 X2 (jelenleg Athlon X2 Dual-Core) Athlon X2 (jelenleg Athlon X2 Dual-Core) Athlon II X2 Phenom II X2
Órajeltartomány 1900 MHz (3600+) és 3200 MHz (6400+) 2400 MHz (7450) és 2800 MHz (7850) 3000 MHz (250) 3000 MHz (545) és 3100 MHz (550)
Gyártástechnológia 65 vagy 90 nm 65 nm 45 nm
Magok száma 2 2 (natív négymagos) 2 2 (natív négymagos)
L2 cache mérete 2 x 512 kB vagy 2 x 1 MB 2 x 1 MB 2 x 512 kB
L3 cache mérete - 2 MB - 6 MB
Támogatott memóriatípus DDR2 DDR2/DDR3
SIMD MMX, 3DNow!, SSE, SSE2, SSE3, x86-64 MMX, 3DNow!, SSE, SSE2, SSE3, SSE4a, x86-64

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés