Bevezető, ergonómia, külsőségek I.
Az Olympus utolsó, profinak nevezett fényképezőgépét majdnem három évvel ezelőtt teszteltük. Akkoriban nagy port kavart a gyártó kijelentése, mely szerint az E-5 lett volna az utolsó 4/3 rendszerű váz – majd mégsem, illetve mégis. A fogalmazás direkt ilyen nyakatekert, hiszen maga az Olympus szónokai sem tudtak közös nevezőre jutni, hogy most akkor mi lesz, mi legyen a 4/3 rendszer sorsa, ami tucatnyi 1A osztályú lencserendszerből és összesen egyetlen egy, mára már szerénynek nevezhető képminőséggel, de remek funkciókkal és szolgáltatásokkal felvértezett fényképezőgépből (E-5) áll(t).
Közben az eltelt három év alatt kiderült, hogy a japán cég – ha lassan is, de biztosan – kivezeti a 4/3-ot az élő rendszerek világából; mára egyértelművé vált, hogy a m4/3 a nyerő, a mindent kiváltó generáció. Hogy azonban a több, méregdrága és kiváló minőségű 4/3-os objektívet birtokló rajongók ne maradjanak továbblépési lehetőség nélkül, az Olympus csendben elkezdte fejleszteni az OM-D E-M1-et, ami hibrid AF rendszerének és a megfelelő átalakítónak hála nem csak a m4/3-os, hanem a régi 4/3-os optikákkal is kompromisszummentes használatot ígér.
Tesztünket két részre kell osztanunk, mert az OM-D E-M1 még annyira friss, hogy a m4/3-4/3 összehasonlításhoz szükséges kellékek és gépek, objektívek egyelőre nem érkeztek meg Magyarországra. Mostani cikkünkben csak magával az E-M1-gyel, annak képminőségével, funkcionalitásával, szolgáltatásaival, tehát a szokásos tesztmenettel fogunk foglalkozni, míg legközelebb a már említett 4/3-m4/3 összehasonlítást szeretnénk kivesézni.
Amint már említettük, az OM-D E-M1 az Olympus első m4/3-os profi fényképezőgépe. Mit is jelent ez? Alapjában véve egy dolog különbözteti meg a profi eszközt az amatőrtől: a profi pénzt termel. Tévhit tehát, hogy a professzionális termékeknek különlegesnek kell lenniük, hiszen ha épp nincs más kéznél és a célnak megfelel, akkor akár egy kompakt fényképezőgéppel, sőt akár egy okostelefonnal is kereshetünk pénzt. Azonban nem árt, ha egy pénzkereső eszköz olyan adottságokkal bír, melyeknek köszönhetően az tartósan alkalmas a pénzkeresésre, tehát:
- kényelmes a használata (hosszútávon is),
- rugalmas(an alakítható) a kezelőfelülete,
- rendkívül strapabíró (magnéziumötvözetből készített vázszerkezet, időjárásálló felépítés stb.),
- olyan funkciókkal és szolgáltatásokkal bír, amelyek nélkülözhetetlenek a munkavégzés során,
- olyan modularitást, széleskörű kiegészítőkkel való kompatibilitást kínál, hogy szinte tetszőleges környezetben használható.
Nos, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az E-M1-re a teljes fenti felsorolás érvényes – nézzük végig, miért!
Kényelmes a használata, rugalmas a kezelőfelülete – az Olympus mérnökei kínosan ügyeltek arra, hogy az OM-D E-M5-nél tapasztalt ergonómiai bakikat elkerüljék, ami sikerült is. A rajongók már eleve beépített, vaskos markolatot akartak – megkapták. Korábban sokan kifogásolták – többek között mi is –, hogy a nyomógombokat nagyon mélyen kell benyomni és túl kicsik, sőt egyesekhez túlságosan nehézkes hozzáférni (a lejátszás és a funkció 1 gomb volt ilyen). Ez a probléma is megoldódott, noha a kurzorokat még mindig egy kicsit „körmösen” kell kezelni. A masina szélesebb lett, ami egyértelműen jót tett a hátlapon elhelyezett kezelőszerveknek: immár nincsenek úgy összezsúfolva, mint az első OM-D modellnél. A kijelző megmaradt csak dönthetőnek, ami valahol kár, mert a kihajtható és dönthető sokkal praktikusabb, ráadásul nem lett volna sokkal macerásabb a kivitelezése, mint a csak dönthetőnek.
A beépített elektronikus kereső maradt középen, mint a tükörreflexes fényképezőgépeknél általában, ami nem is baj, s bár ízlés kérdése, nekünk jobban bevált a használat során, mintha a bal felső sarokba lenne bepasszírozva a kukucska. Itt gyakorlatilag az Olympus PEN E-P5-tel együtt bemutatott VF-4 beépített reinkarnációját üdvözölhetjük, ami valóban annyira fantasztikus, mintha optikai keresővel lenne dolgunk. A nagyítás óriási, a képfrissítés, a kontraszt és a színvilág bámulatosan jó. Még az esti órákban, a sötét szobában kémlelve sem találkoztunk szaggató, zajos képpel a keresőben. Ráadásul a képváltási sebesség LCD és EVF közt is gyorsabb, mint a konkurencia csúcsgépeinél:
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
