Külsőségek, ergonómia
A GH3 „hatalmas”. Nagyjából ez volt az első észrevételünk, amikor megláttuk és kézbe vettük a Panasonic új csúcsgépét a kölni Photokina fotós szakkiállításon. A gyártó szerint legalább két komoly oka van annak, hogy a DMC-GH3 – némileg szembe menve a micronégyharmad elvével – az eddigi legnagyobb m4/3-os fényképezőgép lett: a nagyobb felületek, a tágasabb hely a gép belsejében a sokkal hatékonyabb hőelvezetést szolgálja, ami leginkább hosszas videózás során fejti ki jótékony hatását.
Másrészt a nagyobb váztest jobb, ergonomikusabb kezelőfelület kialakítását tette lehetővé, ami egy professzionális besorolású fényképezőnél mindenképp az elsődleges szempontok közt szerepel a tervezés során. Lenti animációnkon a GH3 látható az elődmodellel (GH2) és a jelenlegi m4/3 kínálat javával (GX1, G5, Olympus E-M5) összehasonlítva:
Azonban nem kell megijedni; amit a m4/3 világában a „hatalmas” jelzővel illetnek, az a dSLR fényképezőkhöz képest még mindig kicsinek minősül. A GH3 – vastagságát leszámítva – körülbelül akkora, mint egy Canon EOS 650D vagy egy Nikon D3200. Cikkünk folytatása előtt muszáj tisztáznunk, hogy a bemutatóra kapott Panasonic DMC-GH3 még sem külsőleg, sem belsőleg nem teljesen a végleges képet mutatja, hiszen az időjárás-állóság a tesztpéldányon még nem volt tökéletes, és a firmware is csak a 0.4-es verziónál tartott. Egyes funkciók (mint például a vezeték nélküli adatátvitel, azaz Wi-Fi) egyelőre hibásan vagy egyáltalán nem működtek, de szerencsére összességében a gép már tartott olyan szinten, hogy érdemes volt vele foglalkozni.
A nagyrészt magnéziumötvözetből épített váz nagyon masszív benyomást kelt. A markolat nem csak kellően mély, de vastag is, így a masina fogása hosszabb használat esetén sem kényelmetlen. A gyártó igyekezete minden részleten látszik: a mérnökök egy valóban profi használatra is alkalmas fényképezőgépet/kamerát akartak letenni az asztalra, amely mindenképpen és minden téren érett az immár legendás DMC-GH2 leváltására. Ennek megfelelően az összes fotózással kapcsolatos funkció dedikált nyomógombot kapott. Ha ez mégis kevés lenne, ott van az összesen hét (öt fizikai plusz két szoftveres az érintőképernyőn), nagyon szabadon kiosztható funkciógomb, amivel teleszórták a váz tetőlemezét és hátoldalát.
De nemcsak a vezérlőszervek tömkelegével, hanem csatlakozóinak számával is büszkélkedhet a GH3: a szokásos USB-A/V kimenet és HDMI mellett fejhallgató, mikrofon, vezetékes távkioldó és PC szinkron aljzattal is el lett látva. A GH3-hoz kapható lesz portrémarkolat is, ami saját csatlakozási pontot kapott a váztest alján. Ezt az érintkező felületet egy gumidugó védi a szennyeződéstől (olyan hatékonyan, hogy még készakarva is igen nehéz eltávolítani helyéről).
A Pana GH3 3”-os kihajtható és elforgatható OLED kijelzőt kapott, ami ráadásul érintésérzékeny, tehát a gép vezérlését akár ezen a felületen keresztül is végezhetjük, mint például a korábban tesztelt DMC-GX1-et vagy DMC-G5-öt (vagy akár le is tilthatjuk a menüben – kinek hogy kényelmes).
A komponálást tetszés és igény szerint a beépített elektronikus kereső segítségével is végezhetjük. A 100%-os képfedésű, 1,744 millió képpontos felbontású OLED kereső képe nagyon szép: kontrasztja, fényereje meggyőző, színvilága a vöröseket kissé besárgítja; sötétben használva nem kásásodik, ám némileg belassul a képfrissítés. Kissé ront az összhatáson, hogy nagyon „rá kell cuppanni”, azaz közel kell tenni szemünket a keresőhöz, ha nem akarunk torz képet látni. A szem és az OLED monitor közti optikai elemek széltorzítása szokatlan, szigorúan központosan kell belenézni az EVF-be.
A profizmussal valamelyest szembemegy az a tény, hogy a GH3 csupán egyetlen memóriakártya-foglalattal rendelkezik. Szerintünk még egy SD kártya befért volna a markolati részbe.
Amint említettük, a fényképezőgép telis-tele van dedikált vezérlővel – a váztest tetőlemeze ennek megfelelően zsúfolt: bal oldalt a képfelvételi mód tárcsája látható, ahol választhatunk időzített, egyképes, sorozat, illetve expozíciós képsor közül. A vaku villanócsöve 7,5 centiméter magasra nyílik az optikai középvonalhoz képest – ha nem használjuk a vörösszemhatás-csökkentő funkciót, akkor esetenként előfordulhat, hogy majd utólag kell korrigálni képeinket. Következik a módválasztó tárcsa, amely alatt a bekapcsoló látható. A (választhatóan) másodlagos paraméterező tárcsa, a fehéregyensúly, az érzékenység, az expozíció-korrekció és az első számú funkciógomb mellett a Wi-Fi visszajelző LED-je látható a jobb oldalon. A vakusaru két oldalára a sztereó mikrofon nyílásait helyezték; a kereső bal oldalát a vakut felnyitó elektronikus nyomógomb díszíti.
Hogy jobban el lehessen képzelni a Panasonic DMC-GH3 méreteit, felcsavartunk rá pár népszerűbb m4/3 objektívet. Próbáinkból kiderült, hogy a gyártó egyértelműen ehhez a géphez tervezte legújabb fix F2.8-as zoomobjektívjeit (12-35/2.8 és 35-100/2.8):
A Panasonic DMC-GH3 fogása a vaskos és kellően mély markolatnak köszönhetően kényelmes, hosszabb használat során sem fárasztó. A számtalan dedikált vezérlő segítségével gyakorlatilag elkerülhető a menürendszer és az érintésérzékeny kijelző használata. A tárcsák elhelyezése jó, a nyomógomboké nem minden esetben ideális (például a hátlapon az Fn2 és Fn3 használatát a kijelző pereme zavarhatja, de a tetőlemezen az ISO, az Fn1 és az expozíció-korrekció is kissé kifacsart ujjpozíciót igényel). A váztest nagyon masszív; nincs recsegés-ropogás használat közben, az illesztések még a béta állapotú masinán is nagyon jók voltak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
