Előszó, külvilág és ergonómia I.
Az eredeti ötlet annak idején az volt, hogy a gyártó szinte jelképes összegért (mindössze 6000 Y-ért, azaz cca. 12 000 forintért) adhasson fényképezőgépet a felhasználók kezébe. Így született meg 1959-ben a Pen első generációja, amely D-Zuiko optikán keresztül mutatta a világot. A készüléket kompakt méretei és csekély súlya miatt profi fotósok is előszeretettel használták másodgépként.
(forrás: Olympus)
Az ősmodellt több változat, s milliónyi eladott példány követte, hogy majd ezek fejlődése során 1963-ban megjelenjen a világ első és egyetlen fél Leica képkockás (18 x 24 mm) SLR gépe, a PenF. Porro prizmás kereső, titán forgózár és húszféle objektív - ezek voltak a főbb jellemzői a készüléknek.
Az Olympus E-P1 formavilágát gyakorlatilag ez a készülék ihlette.
Azóta, hogy léteznek digitális tükörreflexes fényképezőgépek, azóta sóvárognak a felhasználók "valami kicsi, könnyű, szerethető, moduláris, bárhova elvihető" után. Nem sok alternatíva létezik, amely ezeknek a kritériumoknak megfelelne, így az érintett réteg azonnal kapkodott az időnként megjelenő "majdnem megoldások" után. Sokan például a Sigma DP1, majd DP2 fényképezőkben keresték az "első látásra szerelmet", de talán még többen tették le voksukat a nem véletlenül közkedvelt Panasonic LX3 mellett.
Azonban az összes látszólag alternatívát jelentő választás nem kevés kompromisszumra kényszerítette a fotós társadalmat. Hol az érzékelő apró és zajos, hol az optika nem cserélhető, hol mindkettő együtt. Valahogyan egyik gyártó sem tudott, vagy akart megfelelő eszközt adni a sóvárgó tömeg kezébe. Eddig.
Adva volt a 4/3 rendszer, majd jött a m4/3, s a Panasonic meg is építette köré a vázat. De hiába a micro 4/3 szabvány, a gépük még mindig túlzottan - "dSLR-szerűen" - nagy volt, otrombán púposodó keresővel, "tüköraknával".
Az Olympusnál gondoltak egy nagyot, majd az eredeti Pen ötvenedik születésnapjára óriási dobással jelentek meg a köztudatban: megszületett az E-P1, amely a kompaktok előnyeit ötvözi a cserélhető optikás, méretes érzékelővel ellátott dSLR gépekével.
Az Olympus E-P1 alapjaiban rengette meg a "valami kicsi, könnyű, szerethető, moduláris, bárhova elvihető" után sóvárgók világát: már csupán a készülék formája láttán rengetegen a "must have" kategóriába sorolták a készüléket. Amikor pedig a végleges specifikációk napvilágot láttak, na akkor szabadult el csak igazán a pokol. Világszerte, szinte az összes fotós fórumban elkezdtek szaporodni az E-P1-gyel kapcsolatos topikok, s mindenki lázasan vetette magát akár a legapróbb új információra.
A váz kivitelezése abszolút első osztályú. Hiába "Made in China" (mert már amúgy is minden ott készül), a szálcsiszolt alumíniumborítás és a masszív, tömör felépítés elismerést érdemel. Az Oly mérnökei valóban beleadtak apait-anyait a masina tervezésébe, s ez minden apró részleten meg is látszik. Aki első látásra nem szeret bele, az majd első fogásra fog; a GAS (Gear Acquiring Syndrome - "Kütyü Megkaparintási Szindróma") senkit nem kerülhet el!
No, vissza az objektív vizsgálathoz. Az előlapon fekete műanyag borítja a markolatot, jobban mondva ez az anyag maga a markolat. A váz fogása kicsi és közepes méretű kezekkel felszerelt egyedek számára nagyon jó, a nagymarkúak valószínűleg a nagy dSLR gépeket szeretik inkább fogdosni. Ne feledjük, ez a fényképezőgép a "valami kicsi, könnyű, szerethető, moduláris, bárhova elvihető" kategória megteremtője, s próbálja ötvözni a felsoroltakat a dSLR világával.
A hátlapon a központi szerep (pejoratív értelemben) a háromhüvelykes LCD-nek jut, amely - kereső hiányában - nem csak a paramétereket közli a felhasználóval, hanem élőben mutatja a digitális keresőképet. A HyperCrystal kijelző tükröződésgátló bevonattal van bevonva, így napsütésben is jól látszik a képe (persze ne forszírozzuk a dolgokat, olyan LCD-vel még nem találkoztunk, amely verőfényes napsütésben is tökéletesen látható képet ad). Ez fontos is, hiszen másra nem is hagyatkozhatunk komponáláskor. Felbontása csupán 230 000 subpixel (320*240), ám ez ne riasszon vissza senkit, képe nagyon jó. Nálunk az jelentette vele kapcsolatban a legnagyobb problémát, hogy az ujjlenyomatokat iszonyat nehéz letörölni a felületéről.
Azért volt szükséges a viszonylag kis felbontás, hogy a készülék fogyasztása minél alacsonyabb maradjon. Az LCD amúgy az élőképet mutatja, tehát minden egyes változtatást, például a fehéregyensúlyt, vagy a záridő/rekesz módosítását úgy látjuk a képernyőn, mint majd az elkészült képen.
A nyomógombok, a többfunkciós tárcsa kivitelezése is elsőrangú. Talán a tárcsa pereme lehetne egy kissé érdesebb, hogy ne csússzon el rajta az ujjunk. A forgása amúgy racsnis, tehát nem simán forog, mint egyes gyártók kompaktjain, így nagyon pontosan lehet vele paraméterezni a rábízott funkciókat.
Ötletes megoldás a második paraméterező tárcsa, ami jelen esetben nem is tárcsa, hanem henger. A kellően keményen járó eszköz pont a vázat tartó hüvelykujj támaszának szélére esik, így tökéletesen elérhető helyre került.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
