Hirdetés

Mobilitás Acer módra

Mobil-elmélet

Akik kicsit is otthonosabban mozognak a noteszgépek világában, tudják jól, hogy a hordozható gépek választéka, jóllehet zavarba ejtően bőséges, az azonos kategóriában versengő mobil számítógépek kiépítése gyakorta alig tér el egymástól. A mobilitás egyben kötöttséget is jelent a gyártóknak; a komponensek az asztali PC-knél tapasztaltakhoz képest jóval szűkebb kört képeznek, a behatárolt méretek és tömeg pedig még tovább szűkíti a tervezők mozgásterét.

Részben a fentebb említett okokból kifolyólag a noteszgépek gyártása sajátos módon zajlik; míg asztali számítógépet lényegében bármilyen – megfelelő szakembergárdával ellátott – vállalat gyárthat akár tömeges mennyiségben is, addig a világpiacon kapható összes hordozható számítógép igen jelentős részét mindössze körülbelül tucatnyi üzem gyártja le a megrendelő cégek (amelyek zömében nagyobb PC-gyártók is egyben) kívánsága szerint. Ebből következően a különböző márkák égisze alatt forgalmazott, hasonló kiépítésű termékek között markáns különbséget felfedezni – pusztán a hardver alapján – legalábbis nehézkes.

A meghatározó triumvirátus

Mégis mi alapján tehető akkor különbség a több tucat márkanév alatt forgalmazott hordozható számítógépek között, minek köszönhető a piacon egymással versengő márkák meglehetősen kiélezett küzdelme? Egy noteszgép nyilvánvalóan rendkívül bonyolult hardver, melynek képességeit, értékét azonban nem kizárólagosan a vas adottságai határozzák meg. Találkozhatunk ugyan jól és kevésbé jól összerakott notebookkal, ugyanakkor mit ér a kiváló minőség vagy a tetszetős design, ha például meghibásodás esetén a gyártó magára hagyja a felhasználót problémájával?

A mobil számítógépek még most is zömükben munkaeszközöknek tekinthetők annak dacára, hogy egyre több modellt látnak el 3D gyorsítóval vagy mozizásra alkalmas szélesebb kijelzővel. Éppen ezért kulcsfontosságú lehet a megfelelő háttértámogatás, mely magában foglalja az internetes tartalmaktól kezdve a szervizszolgáltatás minőségén és gyorsaságán át a viszonteladók megfelelő képzését, de persze a korrekt marketinghátteret is, hiszen egy termelésből kiesett vagy rosszul, nem az igényeknek megfelelően kiválasztott gép jelentős mértékben csökkentheti a hatékonyságot. A márka erősítésének fontos mozzanata tehát, hogy a vállalat megfelelő döntéshez segítse a vásárlót, illetve a vásárlás után se engedje el a felhasználó kezét.

A hardver jó megválasztása mellett legalább olyan fontos szempont a szoftverháttér megfelelő kialakítása. A noteszgépmárkák között ezen a téren is tapasztalható lényeges különbség; találkozhatunk olyan alap- sőt csúcsmodellel is, amelyik az operációs rendszeren kívül gyakorlatilag semmilyen alkalmazást nem kínál, és létezik ennek pont az ellenkezője is, amikor a gép merevlemeze valósággal roskadozik a számtalan – a felhasználók jó része számára használhatatlan, éppen ezért jobbára értéktelen – alkalmazástól. A jó megoldás itt is az arany középút lehet, fontos megemlíteni ugyanakkor, hogy az egyedi fejlesztésű szoftverháttér mindig növeli a számítógép értékét.

Végül de nem utolsósorban nagyon lényeges szempont lehet, hogy a fenti három alappillért (hardver, háttértámogatás, szoftver) miként gazdálkodja ki az adott márka. Számtalanszor elhangzott már bemutatóinkban, híreinkben a már-már közhelyszerű kijelentés, miszerint a noteszgép-piac eddig soha nem látott fejlődést mutat. Ez értelemszerűen komoly árversenyt is generál, ami nyilván kedvezőleg hat a fogyasztói árakra. Az alacsony árszint elérése érdekében egyes márkák bevett szokásává vált, hogy a belépőszintű, zömében húzótermékeket gyakorlatilag önköltségi áron értékesítik, a kiesett bevételt pedig behajtják a felsőkategóriás termékek vásárlóin.

Az Acer élre tör

A világszerte mindössze 5600 főt foglalkoztató, tajvani székhelyű Acer rendkívül széles választékban kínál noteszgépeket a legkülönfélébb felhasználóknak. Az agresszív árpolitikának és a magas fokú hatékonyságnak köszönhetően a vállalat mára számos európai országban piacvezető szerepet ért el. A piac meghódítása hazánkban is egyre nagyobb lendülettel zajlik, a Magyarországon jelenlévő márkák között egyre előkelőbb helyet sikerül kiharcolnia az Acernek.

A vállalat noteszgép-termékvonala jelenleg két fő termékcsaládba tömöríti a különböző felszereltségű és árfekvésű modelleket. Az otthoni, egyéni felhasználóknak szánt Aspire, illetve a vállalati szegmenst célzó TravelMate modellek tudásszintje és fogyasztói ára között azonban számos átfedés tapasztalható. Mindkét családban találkozhatunk nagyon kedvező árú, belépőszintű modellekkel ugyanúgy, mint drága csúcsgépekkel. Lényeges, sokat sejtető különbség lehet, hogy a zömében Centrino platformra épülő TravelMate noteszgépek között gyakorlatilag nem találunk olyat, ami az AMD valamelyik mobil processzorát tartalmazza, ugyanakkor az Aspire termékcsalád nem egy ilyen gépet vonultat fel. Szintén TravelMate-privilégium a szubnotesz-méret vagy a tábla-PC is; csak ebben a termékvonalban lelhető fel eme két kategóriába tartozó gép.

Mivel az Acer sikereiről mi magunk is egyre többször értesültünk, ezért úgy döntöttünk, utánajárunk, mégis milyen gépek rejteznek a cég logója alatt, avagy a népszerűség mögött pontosan milyen termékek állnak. A cég több tucat modellből álló választékát természetesen lehetetlen mind megvizsgálni, ugyanakkor igyekeztünk minden kategória prominens képviselőjét meghívni szerkesztőségünkbe. A tesztidőszak alatt összesen öt Acer noteszgépet láttunk vendégül, köztük belépőszintű termékeket és csúcsmodelleket egyaránt. Mind az öt számítógép vadonatúj fejlesztés, a gépek a gyártósorról szinte egyenesen szerkesztőségünkbe érkeztek. A következő oldalakon leírjuk benyomásainkat a notebookokról, illetve ismertetünk néhány mérési eredményt, mely a gépek egymáshoz hasonlításán túl a más márkákkal történő összevetést is megkönnyíti.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

  • Turion 64-belépő

    Bemutatjuk a hazai piac jelentős szereplőinek három, SiS lapkakészletre épülő turionos noteszét.

  • Notebook-iránytű

    Cikkünkben útmutatóval szolgálunk az ideális noteszgép kiválasztásához, és persze pár konkrét tippet is adunk.

  • Asus W2V csúcsnotesz

    Az Asus W sorozatú noteszgépei mindig is kategóriájuk csúcsát képezték. Írásunk a W2V modellt mutatja be.

  • Acer-ász

    Athénben jártunk az Acer sajtókonferenciáján, ahol megismerhettük a cég üzleti eredményeit és legújabb termékeit.

Előzmények

Hirdetés