Hirdetés

Logitech Harmony - én irányítok mindent!

Logitech Harmony 885

Legjellemzőbb a nappaliban fellelhető távirányítókra, hogy soha nincsenek egyedül. Még akkor sem biztos, hogy megússzuk egy karmesteri pálcával, ha minden készülékünk ugyanattól a gyártótól származik. A több távirányítónak megvan az a jellegzetes tulajdonsága is, hogy mindig utolsóként találjuk meg azt, amelyikre szükségünk van. Hasonló kényelmetlen helyzetekből teremtenek kiutat a Logitech Harmony távirányítói, melyekkel akár 15 különböző eszközt – világítást és háztartási berendezéseket is – vezérelhetünk. Tesztlaborunkban már megfordult az egyszerűbb Harmony 525-ös, most az egyik legkomolyabb hagyományos kialakításút, a 885-öst, és az új, érintőképernyős 1000-est próbáltuk ki.

A Harmony 885 méretes dobozában nem sok mindent találtunk. A távirányító és tartóállványa mellett csak a hozzá tartozó akkumulátor, elem, USB-s adatkábel, némi papíranyag és telepítőlemez volt benne.

Maga a vezérlő hatalmas és gyönyörű. Inkább a szögletes, minimalista formatervet részesítjük előnyben, de a 885-ös íve és megannyi gombja ellenállhatatlanul hívogató. Nagyon jó ez a sötét szín a kijelző körüli feketével és az extra gombok ezüstös ívével. A töltőre helyezve többen azt hitték – valószínűleg a kijelző miatt –, hogy valami vezeték nélküli telefon.

Műanyagból van az összes gomb, jól érezni a nyomáspontjukat, és feliratuk gyenge fénnyel izzik. Két zónára oszlanak. Alul vannak a hagyományos számbillentyűk, melyekre ráfestették az SMS stílusú betűket és pár egyéb jelet is. Fölöttük ugyanolyan színű a kétszer négy médialejátszós gomb, melyek fölött van még négy speciális gomb.

A felső részt a kijelzőt körülölelő szürke ív határozza meg, amely alul a leggyakrabban használatos gombokkal – egyik oldalon hangerőszabályzókkal, másikon csatornaváltókkal – folytatódik, majd a teletext négy színes gombjával zárul. A monitor és az ív között van egy négyállású kurzormozgató, mellyel majd az OSD menükben navigálhatunk. A fölötte lévő ötös a távirányító kezeléséhez való. A két felső nyíllal a kijelzőn léptethetünk. Köztük a „Glow” kapcsolja fel a világítást, az alattuk lévőkkel pedig a vezérelni kívánt eszközök listájáról választhatunk. Legfelül – a ki- és bekapcsoló mellett – van még két érdekes gomb. A bal oldalival aktiválhatjuk a Logitech Harmony távirányítók specialitását, olyan felhasználói beállításokat, melyek több eszközt is érintenek. Például videózáshoz egyszerre bekapcsolja a TV-t a megfelelő csatornára és a videót, a többi eszközt pedig kikapcsolja. Persze ezeket a feladatokat nekünk kell majd beprogramozni.

Programozni számítógépen keresztül lehet a Logitech távirányítókat. Sajnos a hozzá való szoftver mindenképpen internetkapcsolatot igényel. Az adatok mini USB csatlakozón keresztül jutnak el hozzá, melyet a Harmony 885 esetében nem túl elegánsan, fedél nélkül az orrba illesztettek. Ha pozitívan akarjuk megközelíteni a dolgot, mondhatnánk, hogy időt és bosszúságot spóroltak meg a felhasználónak ezzel a szépséghibával – nem kell majd keresgélni azt a fránya kupakot, ami még ott volt, mielőtt elszundítottunk távirányítóval a kézben, de most az istennek sem találjuk.

A programozás másik eszköze az infrás érzékelő, amit a távirányító USB csatlakozóval ellentétes végére tettek. Ha nem találnánk meg a közel 200 000 különböző eszközt tartalmazó adatbázisban a miénket, eredeti távirányítójával ezen az érzékelőn keresztül taníthatjuk be a Harmonyt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés