LG 47LB730V: erős tévé webOS-alapú rendszerrel

LG 47LB730V

Annyira jól pörögnek az idén bemutatott webOS-alapú tévék, hogy az LG sokáig egyszerűen nem tudott viszonylag hosszabb időre kölcsönadni egy példányt. A rendszer alaposabb vizsgálatához is a főhadiszállásukig kellett vándorolnunk, így mikor a közelmúltban felcsillant a lehetőség, hogy elkérhetünk egy modellt néhány napra, konkrétan a 47LB730V típusjelzésű televíziót, azonnal lecsaptunk a lehetőségre.

Az átalakított okostévérendszer alaposabb megnyúzása mellett mindenképp szerettünk volna időt szakítani rá, hogy meghallgassuk, hogyan muzsikál az integrált 2.1 csatornás hangrendszer, illetve persze hogy milyen a képminőség, hogy működik a 3D és a digitális adások kezelése.

Pazar külső

Ezüst-fekete kombinálva a Borderless minimalizmusával – ez első hallásra nyerő képletnek tűnik, és a valóság nem is okoz csalódást, a 47LB730V-re ugyanis kifejezetten jól esik ránézni. A keret nélküli kialakításnak köszönhetően az egyébként rém vékony, körülbelül egy centi széles kávák kikapcsolt állapotban láthatatlanok. A hollófekete kijelzőt vékony matt ezüst szalag övezi, ami látszólag a talpban folytatódik.

Persze a valóságban egy teljesen különálló talpról van szó, ami jó néhány tolakodóan tekergő talp-nyak mutánstól eltérően harmonikusan illeszkedik a kijelzőhöz. Egy darab szolid céglogón kívül semmilyen más díszítőelem nem kapott helyet a tévén, de nem is hiányoznak ezek innen. A visszafogott külsőnek köszönhetően szinte bármilyen stílusú belső térbe egyszerűen beilleszthető, de azért néz ki annyira jól, hogy akár státusszimbólumként is megállja a helyét.

A könnyű, állvánnyal együtt is csupán 13,7 kilogrammot nyomó készülék 5,5 centiméter vastag. Ezzel a legvékonyabb tévéktől ugyan elmarad, de ennek valójában semmi jelentősége nincs. A hátlapjára a három-három HDMI 1.4 (egy MHL, egy másik ARC támogatással) és USB 2.0 mellett egy-egy SCART, kompozit, komponens, analóg és digitális audió, Ethernet és fejhallgató csatlakozó került, valamint a fizetős adások dekódolásához szükséges kártyák fogadására képes CI slot sem maradt le róla.

Főbb paraméterek
LG 47LB730V
Panel IPS LCD panel
Háttérvilágítás Direct LED
Képernyőméret 47 hüvelyk (119 cm)
Maximális felbontás Full HD
Maximális kontrasztarány n. a.
Maximális fényerő 290 cd/m²
24p lejátszás Támogatott
Képbeállítások Eco, Élénk, Játék, Mozi, Sport, Standard, 2 Felhasználói
Hangbeállítások Normál, Hírek, Zene, Mozi, Sport, Játék
Hangrendszer 2 x 12 watt
Beépített digitális tunerek DVB-T/DVB-C/DVB-S2
Interfész 3 db 1.4 HDMI, 3 db USB 2.0, komponens, kompozit, SCART, digitális audio, analóg audio, CI slot, 3,5 mm jack, Ethernet
Extrák digitális zajcsökkentés, rögzítés külső USB adattárolóra, EPG, médialejátszó, internetes tartalmak elérése, webOS okostévérendszer, böngésző, mozgásérzékeny távirányító, Dual Play, hangalapú keresés, 2D->3D konverzió, 3D, kislexikon, Dual Play, képvarázsló
Teljesítményfelvétel 52 watt, készenléti üzemmódban: 0,3 watt
Méret 1061 x 623 x 55,1 (talppal 227) mm
Tömeg 12,8 (talppal 13,7) kg
Gyártó honlapja www.lg.hu
Termék honlapja LG 47LB730V
Fogyasztói ár 207 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés