Matt vs. fényes kijelző – a nagy átverés

Bizonyára sokaknak megvan az az emlékkép, amikor még a domború katódsugárcsöves korszakban gubbasztottunk a tévé képernyője előtt, aminek felületén – többnyire a nem ideális elhelyezés miatt – nappal, redőny híján minden fény-árnyék játék kiválóan látszódott, csak épp a nézni kívánt műsor nem. Manapság, némi túlzással ugyanez könnyen feleleveníthető, és nem is kell messze menni ezért az élményért; a boltokban található notebookokból egy tetszőlegest kiválasztva elég nagy esélyünk van arra, hogy egy fényes kijelzővel szerelt darabot fogunk ki, amin a csillogást újra és újra megtapasztalhatjuk, de akár tükörnek is használhatjuk – amíg össze nem tapogatjuk.

Ismerős a probléma?

És ez?

Persze szó sincs arról, hogy a technika megállt volna a korabeli szinten, inkább a gyártók űznek velünk csúf tréfát, hiszen már a CRT korszakban is igyekeztek a fényes felületek tükröződéseit csökkenteni egy speciálisan felvitt anti-glare vagy anti-reflex (tükröződésgátló) réteggel. Ahogy a köznyelv mondaná, "a lapos tévék és monitorok", pontosabban az LCD kijelzők megjelenésével ez a probléma már-már a múlté lett, hiszen kezdetben a gyártók szinte mind alkalmazták kijelzőiken azt a matt réteget (ami tulajdonképpen a CRT-ktől eltérően manapság egy fólia), mely megakadályozta a becsillanást és a tükröződést.

Sérült anti-glare bevonat CRT monitoron (forrás: [H]ard|Forum)

Már a kezdetekkor is (és sajnos manapság is) akadt néhány gyártó, aki fényes felületű monitorral, tévével rukkolt elő az úgynevezett konzumer szegmensben, mellé – elsütve a marketingágyúkat – mindennél fényesebb, kontrasztosabb képet és jobb betekintési szöget ígérve. Tulajdonképpen nem mondhatjuk, hogy kicsit sem volt igazuk, hiszen az első panelek nem brillíroztak fényerősség, kontraszt és színek terén, hogy a betekintési szögekről ne is beszéljünk – a professzionális VA panelek az átlagember számára megfizethetetlen kategóriába tartoztak – és ezen a helyzetén nem segített a mattításra használt, erősen változó minőségű fólia sem, mely hatással volt a képminőségre, így elhagyásával valóban lehet nyerni némi pluszt – mind a mai napig.

Ugyan ritkán, de ezzel a réteggel még mindig meg-meggyűlik a gyártók baja, hiszen idén is láttunk olyan monitort, ahol nagyon mellényúltak vele, ezért inkább szétszedték a monitort és lehúzták a védőfóliát a kijelzőről – ami alatt persze ugyanúgy fényes réteg található. Ám a marketinggépezet által emlegetett borzasztó hangzatos szlogenek, mint a "szebb és kontrasztosabb színek, mélyebb fekete, erősebb fehér" csak ott hibádzott, hogy a végeredmény nem más lett, mint hogy a fólia elhagyásán túl gyakorta mesterségesen előállított, "lifestyle magazinosan" túlszaturált képi beállításokat alkalmaztak, ami tűnhet gusztusosnak, de a valósághoz fikarcnyi köze sincs. Nem véletlen, hogy egy ilyen kijelző kalibrálása után fakóbbnak látjuk az összképet.

AG fólia eltávolítása egy Dell U2312HM monitorról és a lehámozott fólia közelről (forrás: [H]ard|Forum)

Manapság egy-két ritka kivételtől eltekintve (például érintőkijelzők, AIO PC-k) a hagyományos és professzionális asztali monitorokon a matt vagy újabban a félfényes réteg (például Dell U2713HM) dominál. Utóbbi egyébként kiváló megoldás, hiszen nem ront számottevően a képminőségen és a tükröződéseket is megfelelő mértékben tudja kezelni. Tulajdonképpen az ok, amiért a fényes és a matt kijelzőket favorizálók mind a mai napig egymásnak feszülnek, az a notebookpiac helyzetére vezethető vissza, de említhetjük a kapacitív érintőkijelzőt alkalmazó okos (mobil) eszközöket is, melyek mindegyike kivétel nélkül fényes felületet használ. Utóbbiaknál a helyzet talán nem annyira vészes, hiszen többnyire kisméretű, kis képátlóval rendelkező, kézben könnyen hordható eszközökről beszélünk, melyeknél a kijelző eltakarása, ezáltal a tükröződések kivédése jóval egyszerűbb (ha van még egy szabad kezünk), mint például egy 15,6 colos notebookkijelzőnél. Ráadásul a legrosszabb az egészben, hogy a nappali fényviszonyok ellensúlyozására a gyártók jelenleg a fényerősség növelésében látják az ellenszert, holott ez inkább kontraszt kérdése, ami a matt réteg elhagyásával tényleg javítható, cserébe megkapjuk a tükröződést, ami legalább ugyanannyi problémát vet fel, mint a matt felület miatti kontrasztcsökkenés. Persze a fényerősség növelése is járható út, ám lényegében ezért cserébe nem kevés energiát áldozunk fel az akkumulátoros üzemidő oltárán.

Az Apical Assertive Display nevű megoldása a mai kijelzők – legyen az matt vagy fényes – mellett is lehetővé teszi a képtartalom láthatóságát kültéren anélkül, hogy a fényerősséget az egekbe emelnénk.

A notebookok kapcsán kanyarodnánk vissza arra, hogy a gyártók csúf tréfát űznek velünk, vásárlókkal. Míg a korabeli notebookok matt kijelzővel érkeztek, később hangzatos marketinggel vezették be a fényes kijelzőket, elkendőzve azokat a hátrányokat, ami miatt ezek a panelek ma közutálatnak örvendenek. Ez pedig az említett, sokszor elviselhetetlen mértéket öltő tükröződés. De sebaj, már látszik a fény az alagút végén! Ám amit mi az alagút végének hiszünk, az valójában csak egy mozdony, elején egy, több ezer wattos lámpákkal megvilágított táblával, amin az áll, "marketing". A taktikát ugyanis most visszájára fordítják! "Legyőzzük a csúf, gonosz, szemkifolyatós fényes kijelzőt, most itt van végre a matt paneles változat!" Arról persze mélyen hallgatnak, hogy a fényes kijelzőt ugyanilyen módszerekkel erőltették rá a népre korábban. Ha másra nem is, de a váltással legalább rájöttek arra, hogy mindezt csak akkor lehet újként eladni, ha felbontást emelnek, és/vagy végre lejönnek a TN+film panelről; ugyanis ma már 15,6 colon az 1366x768 egyáltalán nem menő, főleg nem TN+film panellel. Mielőtt azonban túlságosan is örülnénk a visszatérésnek, a csúf és gonosz újfent ott lapul a sarokban, csak most úgy híják, hogy érintőkijelző!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!