Hirdetés

Dell UltraSharp UP3214Q monitor: ígéretes UHD-s

Bevezető és külső

Idestova szinte pontosan négy hónapja, hogy kezünk közé került az ASUS PQ321Q UHD-s monitor, mely az első volt azok közül a modellek közül, melyek 3840x2160 képpont megjelenítésére képesek, méghozzá 32 hüvelykes képátlón, ami már egy kisebb tévének felel meg. Egyelőre nehéz arról nyilatkozni, hogy hosszútávon az UHD felbontás PC-s felhasználás esetén milyen képátlón lesz a legsikeresebb, hiszen még nem láttuk a teljes felhozatalt. Az említett ASUS mellett csak a 24 hüvelykes, Delltől származó UP2414Q megjelenítőt próbáltuk, amivel nem voltunk teljesen elégedettek, viszont a 28 colosok egyelőre még kimaradtak a szórásból. Minden bizonnyal utóbbi lesz az arany középút, hiszen a hírek szerint erre készülnek rá a gyártók is leginkább, de egyelőre még nincs dömping.

Véleményünk szerint az UHD felbontás és a skálázás megfelelő együttes támogatásának hiányában egyelőre legalább a 32 hüvelykes képátlóra van szükség a pixelorgia kiteljesedéséhez, ám áruk alapján az ezekre épülő monitorok még mindig nem a kétfilléres kategóriát gyarapítják. Az árlistákat böngészve, az említett 32"-es ASUS modell továbbra is 900 000 és 1 000 000 forintos ár között kapható – erre kíván kontrázni a szintén 32"-es (vagyis egészen pontosan 31,5"-es) Dell UltraSharp UP3214Q modell a maga 589 000 forintos árcédulájával, ami azért valóban jelentős árkülönbség.

A 24"-es Dell UP2414Q kapcsán már említettük a külsővel kapcsolatos minőségi előrelépéseket, ami a nagyobb testvérnél is felfedezhető. Hovatovább a két monitor a méreteket leszámítva kívülről nagyjából ugyanúgy fest, igaz, nagyobbikon a káva picit szélesebb, 20 helyett 25 milliméter, de lényegében ugyanazt kínálja: dönthetőség, forgathatóság, magasságállítás, csak ezúttal portré mód nélkül.

A fém állványról, amelyen megtalálható az ovális kábelrendező, egy gombnyomással leválasztható a kijelző, hogy aztán a 100 x 100-as VESA rögzítőpontokat felhasználva falra akaszthassuk – természetesen külön vásárolt konzolt használva.

Ami a csatlakozókat illeti, hátul ugyanaz a látvány tárul elénk, mint a kisebb modell esetében: HDMI 1.4, DisplayPort 1.2 és mini DisplayPort csatlakozók, valamint 3+1 USB 3.0-s aljzat, melyből a +1 most is a többitől elkülönítve a hátlapra került, valamint oldalt fellelhető a memóriakártyákhoz szánt, beépített olvasó is. Külsőre sok újdonságot nem tudunk mutatani, ami egyébként teljesen érhető, hiszen az UP3214Q ugyanazon széria része, így maximum a technikai paraméterekben lehet számítani eltérésére, dizájnban kevésbé.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés