Hirdetés

Bluetooth hangsugárzók: különlegesebb darabok

Az alanyok, Tivoli Audio PAL BT

Milyen modelleket választottunk?

Hordozható, Bluetooth-támogatású hangsugárzókat bemutató sorozatunk harmadik részében azokra a modellekre helyezzük a hangsúlyt, amelyek valamiért eltérnek a nagy átlagtól. Így került be a szórásba a Tivoli Audio rádióval egybeépített, felső kategóriás, jó megszólalást produkáló, Pal BT névre hallgató terméke mellett a Mojo vízálló masinája, a Buzz, és a Trust elsősorban autókba szánt megoldása, a Car Kit. Ezeken kívül egy hagyományos kialakítású modellt is választottunk, mégpedig a Mojo Slim fantázianevű, visszafogott, elegáns külsejű eszközét. A hangminőség mellett arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen plusz szolgáltatásokat kínálnak, az akkumulátoruk mennyit bír, és persze, hogy mennyibe kerülnek.

Mivel egymástól elég eltérő, különböző árú és funkcionalitású darabokról van szó, objektív összehasonlításuk lehetetlen, így sorrendet most sem állítottunk fel. Olvasóinkra bízzuk, hogy végeredményt hirdessenek magukban, mert ezen termékek esetében inkább a felhasználói igények határozzák meg a választást, semmint a konkrét teljesítmény – ami nem mellesleg igencsak szubjektív. Adta magát, hogy a próbák során a Deezer zenei szolgáltatását használjuk, hiszen az egy ízig-vérig mobilos alkalmazás, ezek pedig alapvetően telefonok, tabletek mellé szánt termékek.


Tivoli Audio PAL BT

Kialakítás: Nagy méretei (158,75 mm x 93,73 mm x 98,55 mm) révén szó szerint kilóg a hordozható Bluetooth támogatású hangsugárzók közül a Tivoli Audio retrós formai elemeket felvonultató, majd egy kilogramm súlyú (88 dkg-os) terméke. A külsejét alapvetően meghatározza a beépített analóg rádió manuális hangolója, amelyet kézzel kell forgatni, mint a régi szép időkben.

USB porton keresztül nem tölthető az akkumulátora, ilyen bemenet ugyanis nem kapott rajta helyet, tehát ehhez mindenképpen hálózati áramforrásba kell dugni. Két darab 3,5 mm-es csatlakozó mellett egy AUX bemenet, illetve egy fülhallgató-kimenet került rá. A PAL BT-re érdemes vigyázni, mert elég kényes darab. Az ütéseknek nem nagyon áll ellen, és a vizet sem bírja. A dobozában a használati utasítás mellett a hálózati áramforráshoz csatlakoztatható adapter és egy AUX kábel található.

Használat közben: Akkumulátora 16 órányi üzemidőt garantál teljes töltöttség esetén. Mikrofonnal nem rendelkezik, így telefonhívások lebonyolítására nem használható. A beépített rádió nem szokványos, ez a funkció ebben a termékcsaládban extrának számít. Rendelkezik saját antennával is, és az adások vételével nem volt semmi probléma.

Teljesítmény, hangminőség: 6,35 cm, azaz 2,5 hüvelyk átmérőjű, impregnált, mágnesesen árnyékolt, szélessávú hangszórót építettek bele, amely a megszokottnál jobb hangzást produkál. De ezzel együtt sem lehet vetélytársa még egy átlagos, több komponensből álló sztereó szettnek sem, nem hogy egy hangprojektornak vagy soundplate-nek. A mély hangokkal egy fokkal jobban boldogul, mint a legtöbb hordozható hangsugárzó, de a végeredmény korántsem tökéletes, hiszen a basszust olykor kifejezetten kevésnek érzi az ember, és a dobok is fakón, laposan kattognak, csattognak. Csodára tehát a PAL BT sem képes.

Fogyasztói ár: 79 000 forint

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés