Hirdetés

ASUS ZenBook Pro Duo: amikor egy képernyő már nem elég

Félig grafikus munkaállomás, félig notebook az ASUS dupla kijelzős gépe.

Bevezető és dizájn

Amikor az ASUS a tavalyi Computex előtt leleplezte a ScreenPad Plus megoldást és vele a ZenBook Pro Duo noteszgépet, először úgy éreztük, hogy csak afféle túlzásba vitt próbálkozásról van szó, mellyel a ScreenPad lehetőségeinek határát keresik. Aztán sikerült némi időt eltöltenünk a noteszgéppel, és kiderült, hogy vannak olyan feladatok, ahol ennek a megoldásnak nemcsak hogy létjogosultsága van, de annyira könnyű rászokni, hogy utána már kényelmetlen visszatérni a hagyományos egeres, billentyűzetes kezelésre.

Mindenesetre a ScreenPad Plusszal kapcsolatos tapasztalatainkról már írtunk külön is, jelen tesztünk alanya pedig maga a notebook, egész pontosan a ZenBook Pro Duo UX518GV, mely, mint nevéből is látszik, az egész ZenBook Duo sorozat felsőbb kategóriájába tartozik, és professzionális felhasználóknak szánták. Azt mindenesetre még megemlítenénk, hogy az ASUS létrehozott egy még feljebb pozicionált noteszgépszériát is, mely a ProArt termékek között, StudioBook néven szerepel, és Xeonokkal meg Quadrókkal is felszerelhető. Ott viszont nincs ScreenPad Plus, így ez a ZenBook Duo és Pro Duo sajátja marad.

Külső

A ZenBookok mindig is exkluzív notebookok voltak, prémium anyagokból és prémium kivitelben készültek. Ebből a sorból az UX581GV sem fog kilógni, hiszen alapvetően alumíniumból készült burkolattal rendelkezik, fedelén pedig ott az ASUS logót központi elemként használó körkörös szálcsiszolás. Amiben viszont eltérés mutatkozhat a korábbi ZenBookokhoz képest, az a méret és a tömeg, hiszen itt már messze vannak az ultrabookos gyökerek: a 360 x 246 x 24 mm-es házba szerelt noteszgép 2,5 kg-ot nyom a mérlegen, így nehezebb lesz a hónunk alá csapni.


[+]

Szerencsére a fizikai dimenziók az összeszerelés minőségét nem befolyásolták, a ház ugyanis stabil, nem hajik, nagyon masszív hatást kelt. Jól mozog a zsanérrendszer is, mely az ErgoLift megoldást követi, azaz felnyitva a kijelzőt, annak hátsó széle megemeli gépünk hátoldalát is, javítva a szellőzésen és kényelmesebb szögbe emelve a billentyűzetet. Bár az ErgoLiftet érték kritikák, hogy kényelmetlen vele ölben tartani a notebookot, az UX581 esetében ez nem akkora probléma, hiszen ennek a gépnek az asztalon a helye.


[+]

A kemény, lapos felület már csak azért is ajánlott az elhelyezéskor, mert alul széles gumitalpak igyekeznek szabadon hagyni a nagyméretű szellőzőnyílásokat, melyekből két irányba, oldalra távozik a meleg levegő. Mint látni fogjuk majd, a hűtés elég jól dolgozik, ehhez viszont szükség is van a szabad áramlásra.


[+]

Ha már úgyis szóba került a notebook oldala, méretéhez képest nem valami gazdag a csatlakozókínálat: jobb oldalon a kombinált hangcsatlakozó mellett egy Type-C és egy Type-A konnektor található, melyek Thunderbolt 3, illetve USB 3.1 Gen2 interfészt kínálnak. A bal oldalon még egy USB 3.1 Gen2 porttal tudunk gazdálkodni, illetve itt találunk egy HDMI 2.0b kivezetést is. Hiányoljuk viszont némileg a kártyaolvasót és az Ethernet portot is, még akkor is, ha az utóbbit már Wi-Fi 6-tal válthatjuk ki.


[+]

Az UX581GV alsó burkolatát 10 csavar tartja a helyén, ebből kettőt ráadásul gumifedél véd, így a garancia elvesztése nélkül szinte kizárt, hogy kinyitható legyen a notebook. A ventilátorok kitisztításán túl egyébként sem megyünk sokra a nyitogatással; a memória az alaplapra forrasztott, így egyedül az M.2 SSD, ami bővíthető.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés