Hirdetés

A középkategória királya: GeForce 6600 GT

NVIDIA GeForce 6600 GT – elmélet

Az NVIDIA éppen egy évvel ezelőtt jelentett be utoljára középkategóriás grafikus gyorsítót, amely anno a GeForce FX 5700 nevet kapta. Az 5700-esek az amúgy is megtépázott hírnevű FX 5800-asok és 5900-esek után nem számíthattak túlzott lelkesedésre – ezt a szegmenset az ATI a Radeon 9600-os sorozattal egyértelműen uralta. A probléma ugye ott van, hogy a gyártót mindig a csúcskategóriás kártya teljesítménye alapján ítélik meg a vásárlók, ha X gyártó csúcskártyája jobb, mint a konkurensé, akkor a középkategóriában is tarolhat, ellenkező esetben pedig... A helyzet most kissé máshogy alakult. A csúcskategóriában az NVIDIA felnőtt az ATI mellé, a GeForce 6800 Ultra és 6800 GT immár olyan vasak, amelyeket bátran lehet ajánlani bárkinek, aki komoly teljesítményre vágyik, akár az ATI Radeon X800-as sorozattal szemben is. A gond már csak az, hogy a 6800-asoknak eddig nem volt butított, azaz olcsóbb kiadású változata, amelyre több ember lenne kíváncsi, mint a százezer forintot felülről súroló csúcsvideokártyákra. A helyzet most kezd megváltozni, az NVIDIA nemrégiben bemutatta GeForce 6600 és GeForce 6600 GT jelzésű lapkáit, melyek a vékonyabb pénztárcájú vásárlókat célozzák meg - a hírek szerint - 149 és 199 dolláros, azaz átszámolva kb. 30-40 000 forintos áron (a termék boltokba kerülése után a magyaroszági árak ettől jelentős mértékben is eltérhetnek, sajnos inkább felfelé, mint lefelé). Az augusztus eleji „paper-launch” után szerkesztőségünk első kézből számolhat be a gyorsabbik, GeForce 6600 GT nevű grafikus gyorsító tulajdonságairól, sebességéről.

NVIDIA GeForce 6600 GT: nagyító alatt

A következő táblázatban bemutatjuk a tesztünkben szereplő öt videokártya tulajdonságait, majd azokat részletesebben is tárgyaljuk.

 

VGA kódneve ATI RV380 ATI R350 NVIDIA NV40 NVIDIA NV43 NVIDIA NV35
VGA megnevezése ATI Radeon X600 XT ATI Radeon 9800 Pro NVIDIA GeForce 6800 NVIDIA GeForce 6600 GT NVIDIA GeForce FX 5900 Ultra
Gyártástechnológia 0,13 μm low-k (TSMC) 0,15 μm (TSMC) 0,13 μm (IBM) 0,11 μm (TSMC) 0,13 μm (TSMC)
Tranzisztorok száma 75 millió 107 millió 222 millió 146 millió 135 millió
GPU órajele 500 MHz 380 MHz 325 MHz 500 MHz 450 MHz
Pixelfutószalagok száma 4 8 12 8 4
Pixel fillrate 2000 Mpixel/s 3040 Mpixel/s 3900 Mpixel/s 4000 Mpixel/s 1800 Mpixel/s
Futószalagonkénti textúrázó egységek száma 1 1 1 1 2
Textúra fillrate 2000 Mtexel/s 3040 Mtexel/s 3900 Mtexel/s 4000 Mtexel/s 3600 Mtexel/s
Vertex Shader egységek száma 2 4 5 3 3
Támogatott PS-verzió 2.0+ (24 bites precizitás) 2.0+ (24 bites precizitás) 3.0+ 3.0+ 2.0+
Támogatott VS-verzió 2.0+ (32 bites precizitás) 2.0+ (32 bites precizitás) 3.0+ 3.0+ 2.0+
Memória órajele 365 MHz 340 MHz 350 MHz 500 MHz 425 MHz
Memória órajele (effektív) 730 MHz 680 MHz 700 MHz 1000 MHz 850 MHz
Memóriainterfész 128 bit 256 bit 256 bit 128 bit 256 bit
Memória-sávszélesség 11680 MB/s 21760 MB/s 22400 MB/s 16000 MB/s 27200 MB/s
Memória mérete 128 MB 128-256 MB 128 MB 128 MB 256 MB
Memóriatípus DDR DDR DDR GDDR3 DDR
RAMDAC 2 x 400 MHz 2 x 400 MHz 2 x 400 MHz 2 x 400 MHz 2 x 400 MHz
AGP busz PCI Express AGP 8x AGP 8x / PCI Express PCI Express (AGP 8x?) AGP 8x
Támogatott DirectX-verzió 9.0b 9.0b 9.0c 9.0c 9.0a
Memória-optimalizáció HyperZ III+ LMA III Color Compression LMA III
További optimalizációk Smart-Shader 2.0; Smooth-Vision 2.1 Smart-Shader 2.1; Smooth-Vision 2.1 IntelliSample 3.0;
CineFX 3.0;
UltraShadow 2.0;
Intelli- Sample 2.0;
CineFX 2.0

A GeForce 6600 GT tehát a GeForce 6800-as sorozat gyengébb képességű verziója, az új GPU kódneve NV43. Az újonc rendelkezik az összes GPU-specifikus tulajdonsággal, melyekkel a 6800-asok is, azonban a költséghatékonyság megőrzése érdekében a GPU 2 aktív pixel pipeline „quad”-ot, azaz összesen 8 aktív futószalagot tartalmaz a GeForce 6800 Ultra/GT 16-jával, és a sima GeForce 6800-as 12-jével szemben. További sebességcsökkenést tapasztalhatunk a vertex-számolások esetében is, ugyanis a csúcskategóriás kártyák 5 és 6 vertex-egységével szemben a 6600 GT hármat tartalmaz. Utolsó, és szintén a teljesítményt rendkívüli mértékben befolyásolni képes tényező a memóriabusz szélessége, amely a nagyokhoz képest 256 bitről 128 bitre csökkent.


Referencia GeForce 6600 GT felfegyverkezve [+]


Referencia GeForce 6600 GT csupaszon [+]

Akár azt is mondhatnánk, hogy a 6600 GT a 6800 Ultra „fele” minden szempontból, fele futószalag, fele vertex shader egység, fele memóriasávszélesség, és amit még nem is említettünk, fele memóriamennyiség, hiszen a 6600 GT 128 MB-ot hordoz a hátán szemben a 6800 Ultra 256 MB-jával. A GPU-specifikus tulajdonságok azonban mind megegyeznek a 6800 Ultra esetében már látottakkal, a 6600 GT megörökölte a rendkívül erős pixel shader egységeket, amelyek a teljesítmény/órajel viszonylatban is erősebbek, mint az X800-as sorozaté, a 32 bites precizitású, 3.0-s Shader Modelt (CineFX 3.0), az UltraShadow 2.0 és IntelliSample 3.0 optimalizációkat.


GeForce 6600 GT GPU és a memóriák [+]

A GeForce 6600 GT a TSMC üzemében készül 0,11 mikronos gyártástechnológiával, ennek köszönhetően arányaiban számolva a GPU kevésbé melegszik és kevesebb áramot fogyaszt, mint bármelyik jelenleg piacon lévő 500 MHz-en futó grafikus chip (a VGA-történelem során egyébként már létezett 500 MHz-es NVIDIA GPU, a GeForce FX 5800 Ultra). A hozzá társított memória szintén 500 MHz-en jár, ám ne feledjük, ez 128 bites buszon kapcsolódik a GPU-hoz.

A táblázatban zöld színnel jeleztük a GeForce 6800 és a GeForce 6600 GT főbb különbségeit (pipeline-ok száma és a memóriasávszélesség), míg sárgával a Radeon 9800 Pro és a 6600 GT különbségeit. Utóbbi azért is fontos, mert ebben az árszegmensben az ATI jelenleg csak a Radeon 9800 Prót tudja versenybe küldeni (egészen az "X700"-as megjelenéséig), amely bizony már több mint egy éves. Az első fontos különbség, hogy a 6600 GT a 9800 Prónál 33 %-kal magasabb elméleti maximális fillrate-re képes, köszönhetően a magas, 500 MHz-es órajelnek. Ám hiába minden próbálkozás GPU-oldalról, ha az a memóriasávszélesség szűkösségébe ütközik. A GeForce 6600 GT 16 GB/s-os sebessége a Radeon 9800 Pro hozzávetőleg 22 GB/s-os sebességével szemben 36 %-os lemaradásban van, ami elméletileg képes lehet a kártya összteljesítményét visszafogni, főleg élsimítás használatakor. Tesztünkből kiderül az igazság.


NVIDIA SLI technológia [+]

A GeForce 6600 GT utolsó, és igazán meglepő tulajdonsága a nyákon található SLI-csatlakozó (Scalable Link Interface), melynek révén két 6600 GT kártya is beilleszthető az egyszerre két PCI Express felületű videokártyát támogató alaplapokba. Ezek a Scalabe Link Interface-en keresztül összeköthetők, így az elérhető gyorsulás akár 1,87-szoros is lehet egy egykártyás rendszerekhez képest. (Örömmel tesztelnénk egy ilyen összeállítást is, hogy ítéletet alkothassunk a kijelentés igazságtartalmáról...)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • 40. hét: tartja-e a menetrendet a PCI Express?

    Hány forint 149 dollár, olcsóbbak lettek-e a DDR2 memóriák és a PCIe platformok? Bemutatunk néhány konfigurációt és a Samsung TFT-k kihívóit is.

  • 41. hét: olcsóbb AMD processzorok

    Új GeForce 6600, tovább élesedő verseny az LCD-kijelzők piacán, csökkenő AMD-árak és néhány újdonság e heti áttekintésünk témája.

  • Bemutatkozik a Radeon X700 XT

    Az ATI bemutatta a középkategóriás NVIDIA GeForce 6600-asok riválisait - a Radeon X700 XT-t teszteltük.

  • 46. hét: felhőtlen szórakozás

    Heti körképünk mellett ezúttal a LAN-partik speciális követelményeinek megfelelő alkatrészeket és konfigurációkat ajánlunk olvasóink figyelmébe.

Előzmények

Hirdetés