Windows blog: Windows Live Mesh

Adathordozó. Ha ezt a szót olvassuk, kimondjuk vagy halljuk, legtöbbünknek valamilyen fizikai eszköz ugrik be: CD/DVD, pendrive, netán winchesterek. (Na nem a lövöldözős fajták.) Azonban állományok hordozásának már jó ideje létezik egy másik irányvonala is, amikor egy ilyen célra fenntartott tárhelyre töltjük fel adatainkat. Ez a körülményes „feltöltöm az e-mail postafiókomba a piszkozatok mappába” – módszertől a fájlszinkronizáló alkalmazások használatáig bármi lehet. A mai bejegyzésben az utóbbi kategóriába eső Microsoft termékkel, a Windows Live Mesh nevű programmal ismerkedünk meg.

A Windows blog olvasói már több ízben olvashattak érintőlegesen a Meshről; a számítógépünk és fájljaink távoli elérésének módjairól szóló cikk mellett a SkyDrive-ot bemutató különálló bejegyzésben is említésre került. Utóbbi kapcsán leírtuk, hogy a szinkronizáláshoz használt tárhely szorosan kapcsolódik a már említett szolgáltatáshoz. Hogy egészen pontos legyek, a Mesh által használható öt gigabájtnyi terület a SkyDrive része, annak felületén, illetve Hotmailen keresztül is elérhető. De ne rohanjunk ennyire előre, először ismerkedjünk meg az alkalmazással!


[+]

A Windows Live Essentials programcsomag részeként telepíthető Mesh elődje még Windows Live Sync néven volt ismert – azt megelőzően pedig FolderShare volt a szolgáltatás neve, mely akkoriban két gigabájtot engedett tárolni. A névváltoztatással együtt a tárhely két és félszeresére nőtt, s ahogy eddig is, teljesen ingyenesen használható. A program első indításakor feltétlenül meg kell adjuk azokat a mappákat, amelyeket szinkronban szeretnénk tartani. Egyszerre csak egyetlen mappát, illetve az abban található mappákat és állományokat jelölhetjük ki, de a „Mappa szinkronizálása” linkre kattintva újabb és újabb mappákat választhatunk.  A kliens segítségével szabályozhatjuk azt is, hogy a kijelölt mappa mely Mesh-kompatibilis eszköz vagy eszközök számára legyen elérhető arra az esetre, ha netán több gépünk lenne, de nem mindegyikkel szeretnénk megosztani minden tárolt adatunkat. Már felvett mappák törlésére úgy van lehetőségünk, ha megszüntetjük a szinkronizációt minden eszközzel, melyet a program felületén belül a mappára kattintva tehetünk meg.

A szinkronizált tárhely a programon belül, illetve a www.hotmail.com oldalon bejelentkezve is elérhető, így egyes fájljaink más eszközre történő letöltéséhez nem szükséges máshova is telepítenünk az alkalmazást. Ahhoz, hogy ezt a tárhelyet megtekintsük, nem kell mást tennünk, mint az említett webhelyen a Windows Live felirat legördülő menüjében kiválasztani az Eszközök menüpontot, ahol a „Szinkronizált mappák megtekintése” linkre kattintva találjuk a keresett állományokat.

Mappák és fájlok a webes felületen keresztül
Mappák és fájlok a webes felületen keresztül [+]

Ha már az Eszközök felületen járunk, akkor fontos tudni, hogy amellett, hogy a felhőnkhöz kapcsolt gépekkel való kommunikációt innen is letilthatjuk, a Mesh segítségével akár a böngészőből nyithatunk távoli asztali kapcsolatot az adott számítógép irányába.


[+]

Ehhez feltelepített Mesh alkalmazás, ActiveX vezérlő és Internet Explorer böngészőre van szükségünk, meg persze arra, hogy a program idevágó fülén engedélyezzük a kapcsolatot a kiszolgáló gépen. Ha ezzel megvagyunk, szinte ugyanúgy használhatjuk a funkciót, mintha a Windows beépített, ilyen célú segédprogramját használnánk.

Távoli asztali kapcsolat a böngészőből
Távoli asztali kapcsolat a böngészőből [+]

Mindemellett a Mesh képes böngészőnk könyvjelzőit is szinkronizálni, így több gépet használva egyszerre mindig megtaláljuk azokat az oldalakat, amiket korábban elmentettünk kedvenceink közé. Ezzel csak annyi a gond, hogy egyedül az Internet Explorer böngészőt részesíti előnyben, vagyis minden más rivális kiesik a képből. Másik hiányossága, hogy a könyvjelzőinket csak akkor tudjuk megtekinteni, ha szinkronizáljuk azokat az aktuális számítógéppel, vagyis a fájlokkal ellentétben nincs semmilyen lista, semmilyen mappa a webes felületen, amiben ott leledzenek a könyvjelzők, tehát idegen géphez ülve nem épp használható megoldás. Nyilván ezt is meg lehet oldani egyszerűen könyvjelzők időnkénti exportálásával és a fájl vagy fájlok szinkronizálásával, de sokkal elegánsabb lenne, ha ilyen felesleges kerülőutak nélkül is megoldhatnánk a dolgot, e nélkül kicsit félkész érzete lehet a felhasználónak.


[+]

Nagyon hasznos még a Microsoft Office egyes elemeinek – egész pontosan a stílusok, sablonok, saját szótár és e-mail aláírások – szinkronizálása, de itt is megemlíthető egy apróság, amivel teljesebb lenne az összkép: noha egy Office szinkronnál nem lenne sok értelme egy böngészőből megnyitható szótárfájlnak vagy sablonnak, ugyanakkor a Live fiókhoz tartozik egy Office Web Apps szolgáltatás is, vagyis egy böngészőben futó, csökkentett funkciójú irodai csomag, ami szívbaj nélkül átvehetné a felhasználó ilyen jellegű beállításait. Sajnos az ilyen mélyebb és kiterjedtebb szinkronizálásra még várni kell, de a Mesh szolgáltatás már mindezek nélkül is rendkívül hasznos lehet, egy-két említett hiányossága ellenére is. A használatához szükséges programot – mely a Live Essentials csomag része – innen lehet letöltetni.

Inarus

Azóta történt

Előzmények