Windows blog: Tanuljunk ingyen "szerverül"!

A Microsoft Magyarország által tavaly megrendezett "Informatika Tisztán" előadássorozat kapcsán az érdeklődők már megismerkedhettek a Windows Server 2008 R2 használatával. Az előadásokat övező nagy érdeklődésnek köszönhetően a redmondi óriás magyarországi képviselete úgy döntött, hogy az átadott tudás nagyobb tömegekhez juthatna el könyv formában. Ennek eredménye Gál Tamás, a „Windows Server 2008 R2 - A kihívás állandó” című könyve, melyet a TechNetKlub.hu jóvoltából  szabadon bárki letölthet.

A szerző 313 oldalban mutatja be mindazt, amit a a Windows Server 2008-as változatairól tudni érdemes. A telepítési útmutatók, az alap és kiemelt szolgáltatások mellett többek közt felügyeleti tanácsoktól a Hyper-V használatáig szinte mindenről ismeretet kapunk, s mindezt gazdagon illusztrálva, lényegre törő stílusban.

A könyv letöltéséhez elegendő csupán ide kattintani, ugyanakkor ha nyomtatott változatot szeretnénk megrendelni, akkor azt a Jedlik Oktatási Stúdiótól rendelhetjük meg. A Windows Server 2008 R2 letölthető verziója pedig innen érhető el.

Inarus

Előzmények