Windows blog: Outlook Web Apps iOS rendszerre

A Microsoft nemrég mutatta be az iOS rendszerekre szánt Office Mobile alkalmazását, mely egy egyszerű és praktikus kiegészítő az Office 365 felhasználóknak. A napokban megjelent Outlook Web Apps (röviden OWA) ezt a nyomvonalat követi tovább, segítségével az iPhone és iPad felhasználók emailjeik mellett fejlett szervezőfunkciókat is elérhetnek mobil eszközeikről. A mai bejegyzésünkben erről fogunk részletesebb ismertetőt nyújtani.

Balra az iPad, jobbra az iPhone verzió
Balra az iPad, jobbra az iPhone verzió

Az alkalmazás megnyitása után a Windows (Phone) 8 rendszer dizájnelveit követő felületen keresztül tudunk navigálni, a kezdőoldal itt is csempés, innen az email fiókunk mellett az Office és Exchange fiók névjegyzékét, valamint az ide tartozó naptárat is elérhetjük. A főképernyőre a bal alsó sarokban található ikon segítségével tudunk visszatérni.

A beérkező emailek fiókja szintén a Modern UI megjelenését kapta, azon belül is nagyrészt megegyezik a megjelenése az Outlook.com weboldal emailkliensével. Ez iPaden 1:2 arányú felosztást jelent, a bal oldalon az adott mappa levelei, a jobb oldalon pedig az aktuálisan kijelölt levél tartalma.

A lista egyes elemeit az adott email feletti ujjelhúzással tudjuk kijelölni, a kijelölés után megjelennek a törlés, áthelyezés, megjelölés és egyéb opciók. Egyszerre több elemet is tudunk módosítani. Az emailek kezelése offline is működik, az OWA a későbbiekben aktív internetkapcsolat esetén szinkronizálja postafiókunkat.

Az alkalmazás ikonja nem az olvasatlan üzeneteket, hanem a postafiókunk új eseményeit jelzi, azaz ha az ikonra kattintva megnyitjuk az OWA-t, a számláló eltűnik függetlenül attól, hogy a bejövő üzenetet megtekintettük-e.

A naptár az OWA iPhone verziójában napi, havi és összesített nézetet kínál, a heti bontás csak iPaden érhető el. Bejegyzéseink könnyedén kategorizálhatóak, a meglévők mellett saját kategóriákat is létrehozhatunk. Egy új esemény felvitelekor a beépített szervezőasszisztens ellenőrzi a meghívottak időbeosztását és tájékoztat minket arról, hogy a melyikük mikor ér rá. A találkozók helyszínét könnyedén hozzáadhatjuk Bing Mapsen keresztül is. Az OWA teljes hozzáférést ad saját naptárunkhoz, de ugyanúgy képes kezelni a velünk megosztott naptárakat is. A találkozó értesítéseket természetesen bezárt alkalmazás mellett is megkapjuk. A névjegyzék szinkronizálható a gyári telefonkönyvvel, így Exchange névjegyeink minden adatát elérhetjük gyárilag, beleértve a névjegy profilképét is.

Az OWA a fentieket két hasznos dologgal egészíti ki. Az egyik a távoli törlés lehetősége, mely révén a vállalati Exchange szerverek adminisztrátorai ellopott, elveszett készülékek vagy egy munkatárs távozása esetén képesek a céges rendszerhez való kapcsolat megszüntetése mellett minden onnan származó adatot távolról is eltávolítani a felhasználó OWA alkalmazásából.

A másik érdekes extra a hangvezérlés nyújtotta lehetőség. Ennek köszönhetően globálisan tudunk keresni, illetve hangutasításokkal például eseményeket és emaileket tudunk létrehozni. Ennek aktiválásához nem kell mást tennünk, mint hosszan nyomva tartani a programon belüli kezdőképernyő ikonját.

Az OWA használatához egy legalább iOS 6-ot futtató iPhone-ra vagy iPadre és Office 365 előfizetésre van szükségünk. Maga a program ingyenesen elérhető az Apple App Store-jából: iPadre innen, míg iPhone-ra innen szerezhető be.

Inarus

Azóta történt

Előzmények