Hirdetés

Együtt megy neki az Intelnek a Xilinx és az AMD

Rögtön egy rekorder rendszerrel kezdenek, de a nagy dobás majd a Versal termékcsalád lesz.

Úgy néz ki, hogy a Xilinx nem igazán rettent meg attól, hogy az Intel korábban felvásárolta a legnagyobb konkurensének számító Alterát. A vállalat leginkább úgy védekezik, hogy szorosabbra fűzik a szálakat az AMD-vel, így az FPGA-kra vonatkozó terveiket megpróbálják az EPYC processzorok képességeihez igazítani. Ebben igazából nincs nehéz dolga a Xilinxnek, hiszen leginkább PCI Express sávokra van szükségük, ezen belül is nagyon sokra, és az EPYC sorozat ebből a szempontból az abszolút csúcsot képviseli. Innentől kezdve tehát az egész egy szoftveres kérdéssé minősül át, ami szintén előnyös a Xilinx számára, hiszen az Alteránál jóval hamarabb felismerték az ebben rejlő lehetőségeket, így jó ideje aktívan terjesztik ki az FPGA-ik viszonylag egyszerű felhasználhatóságát.

A Xilinx Developer Forum alkalmával most bemutattak egy olyan szervert, amelynek a másodpercenkénti dedukciós teljesítménye harmincezer kép. A tesztet a GoogLeNeten futtatták, méghozzá 8 bites fixpontos precizitás mellett. Ez gyakorlatilag új rekord, amit a Xilinx hitelesíteni is akar a Guinness által.

A rendszer alapja egyébként egy kétutas konfiguráció, amiben két darab AMD EPYC 7551-es processzor dolgozik. Ezekhez csatlakozik nyolc darab Xilinx Alveo U250-es FPGA, amelyek kifejezetten jók a gépi tanulás dedukció szakaszában. Már a kialakításuk is ehhez illeszkedik a hatalmas, 54 MB-os gyorsítótárral, illetve a 64 GB-os külső memóriával. A szoftveres hátteret a Xilinx ML csomagja biztosítja, amelyhez az AMD is optimalizálta az EPYC-et, így a CPU és az FPGA közötti interoperabilitás is megfelelő.

A Xilinx szerint ez még csak a kezdet. A vállalat együttműködik az AMD-vel a CCIX interfész kapcsán, amivel memóriakoherens formában lehetne összekötni a processzorokkal a rendszereiket. Ez lesz a vállalat Versal termékcsaládja, amely már a TSMC 7 nm-es node-ján készül. Utóbbi igazából a nagy bejelentés, mert a CCIX-et egyelőre csak az AMD akarja támogatni az x86/AMD64-es processzorgyártók közül, az Intel kizárólag a saját, Altera FPGA-ira fókuszál.

A fentiek következtében érthető, hogy a Xilinx miért közeledik az AMD-hez. Az Intel már nem szolgálja ki az igényeiket, márpedig a CCIX-re nagyon nagy szükségük van, hiszen a PCI Express nem memóriakoherens interfész. Ettől függetlenül a Versal sorozat lapkái tartalmazni fognak x8-os PCI Express 4.0-s és x16-os PCI Express 3.0-s vezérlőt is, így a hagyományos szerverkörnyezetekben is használhatók.

A Versal termékcsalád különlegessége, hogy nem éppen klasszikus FPGA-k. A vállalat ACAP, vagyis adaptive compute acceleration platform néven utal rájuk, mivel számos részegységet kombinálnak a heterogén gyorsítás általános alkalmazása érdekében. A Xilinx szerint ennek az előnye a kötetlen programozhatóság kombinálása a doménspecifikus hardveres gyorsítással, természetesen a szükséges fejlesztőeszközöket a cég biztosítja. Ezzel a módszerrel alapvetően legyőzik az FPGA-k programozásának lényegi nehézségeit, miközben a hardver megőrzi azokat az igényelt sajátosságokat, amelyek miatt az FPGA-k népszerűek.

A Versal sorozat két részre lesz bontva. A Versal AI Core tipikusan a gépi tanulás dedukció szakaszához kialakított hardver. Benne egy kétmagos ARM Cortex-A72, egy kétmagos ARM Cortex-R5, egy 256 kB-os lapkán belüli memória ECC-vel, egy DSP-motor, 1900-nál több feldolgozóval, illetve maga az AI-motor, amelyben minimum 128, maximum pedig 400 feldolgozó lehet. Ezek egészítik ki a hagyományosnak mondható FPGA részegységet, utóbbiban 1,9 millió logikai cella, illetve több különböző típusú memória található, benne egy új, Accelerator RAM nevű blokkal, amelyet az AI-motorok is elérnek.

A Versal Prime sorozat az általánosabbra tervezett csomag, amelyben szintén megtalálható a kétmagos ARM Cortex-A72, a kétmagos ARM Cortex-R5, a 256 kB-os lapkán belüli memória ECC-vel, illetve a DSP-motor, ezúttal 4000-nél több feldolgozóval, hiányzik viszont az AI-motor. A hagyományos FPGA részegység 2 millió logikai cellát kínál, szintén több különböző típusú memória mellett, de az Accelerator RAM nevű blokk nincs beépítve.

A Xilinx Versal sorozat gyorsítói a következő esztendő második felében érkeznek. Ez elsődlegesen a hagyományos modelleket jelenti, a PCI Express 4.0 támogatásával. A CCIX-es opciókhoz szükség van egy alapplatformra is, amely támogatja az említett interfészt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés