Hirdetés

A vártnál később jön a 2 GB-os GDDR6X memória

A Micron dolgozik rajta, de a kialakult helyzetben nem priorítás.

A Micron az előző évben mutatta be a GDDR6X szabványú memóriáját, amelynek nagy hiányossága volt, hogy csupán 8 gigabites, azaz 1 GB-os kapacitást kínált. Emiatt az NVIDIA, a vállalat egyik fő partnere nem is tudta sok VRAM-mal felszerelni a GeForce RTX 30-as sorozat fontosabb modelljeit, amit jól mutat, hogy a február végén érkező, GeForce RTX 3060-as modell a 3090-es verzió után a második legtöbb VRAM-mal rendelkező fejlesztés lesz, köszönhetően annak, hogy szimplán GDDR6 szabványú memóriákat használ.

Elméletben a helyzet az idei év elején megoldódott volna, mivel ekkorra volt tervezve a 16 gigabites, vagyis a 2 GB-os GDDR6X-es memóriachip, de ebből láthatóan nem lett semmi. Nem a fejlesztéssel van gond, hanem a tömeges igény marad el a piac részéről, és a Micronnak igazából nem kell sietnie, hiszen konkurens memóriagyártók még nem törődnek a GDDR6X-szel, tehát az NVIDIA így is úgy is a partnerük marad, ehhez elég ha alap kapacitású GDDR6X lapkákat kínálnak.

Maga a 2 GB-os GDDR6X memória azonban nem lett törölve, de előreláthatólag csak a következő negyedév során kezdik el szállítani a mintáit, így várhatóan a nyáron érkezhetnek rá épülő VGA-k. Ez persze egy olyan időszak, amelyre a gyártók nem igazán koncentrálnak, de az esztendő második felében, ezen belül is az ősszel esedékes frissítés során jól jöhet majd az extra kapacitás.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés