Hirdetés

Változások a Steam Deck 2-ben

A The Verge-nek adott interjúban a Valve mérnökei több részletre is kitértek a második generáció kapcsán.

A Valve két mérnöke, Lawrence Yang és Pierre-Loup Griffais hosszas interjút adott a The Verge-nek, ebben pedig részletesen is kitértek a következő generációs Steam Deck várható újdonságaira.

Kicsit zanzásítva az elhangzottakat, az biztos, hogy a Steam Deck 2 kapcsán még nem sok minden van kőbe vésve, a tervezők ugyanis egyelőre nem véglegesítették még a hardvert. Figyelembe véve a jelenlegi generációval kapcsolatos kritikákat és észrevételeket, az valószínűnek látszik, hogy szeretnének javítani az akkumulátor cserélhetőségén, illetve a ventilátor zajszintjén is. Mindkettő olyan probléma, amelyre az iFixitnél hívták fel a figyelmet. Az utóbbi cseréje egyébként nem ördöngösség, és az iFixit kínál is csendesebb ventilátorokat, de nyilván az az ideális, ha a vásárlónak nem kell ezzel utólag bíbelődnie. Az akkumulátor esetében már nehezebb a helyzet, ezt ugyanis ragasztják, azért, hogy elkerüljék a viszonylag nehéz komponens lötyögését. Ezen szeretnének viszont változtatni, megkönnyítve az áramforrás eltávolítását. A további fejlesztéseket illetően potenciálisan elképzelhető egy jobb kijelző használata is, az erősebb (például RDNA 3.0 alapú) hardver használata viszont nem tűnik egyelőre valószínűnek.

A Deck 2-höz kapcsolódóan a mérnökök érintették a Steam Controllert is, melyből szintén szeretnének egy második generációs példányt összehozni, de ennek pontos részletei egyelőre nem tisztázottak, és amíg a Deck 2 nincs kész, addig nincs erőforrás a Controller 2-höz.

Ami a szoftveres oldalt illeti, a Valve természetesen ennek fejlesztésével sem áll le. Itt olyan újdonságokra számíthatunk, mint például a játékokhoz kapcsolt teljesítményprofilok megosztása, régebbi – csak érintésre optimalizált – mobiljátékok támogatása, illetve egy rendes hangmixer integrálása. Ez utóbbival megoldható lenne a futó programok hangerejének egymástól független beállítása.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Valve

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés