Hirdetés

Újdonságok a Samsungtól

A Samsung már a március elején megrendezendő CeBIT-re előretekintve tartott sajtótájékoztatót nemrég, melyen eredményei mellett új termékekről is beszámolt. A helyszín a Budapest IV. kerületében, az Árpád úton januárban megnyílt márkaüzlet volt, ahol kifejezetten informatikai termékekkel foglalkoznak. A Samsung szervizpartnerével, a VRG-vel közösen létrehozott üzletben bemutatóterem is van, ahol az ügyfelek vásárlás előtt működés közben is megtekinthetik a kiszemelt készülékeket.

A monitorokkal kapcsolatban megtudtuk, hogy az elmúlt esztendőben a 17 hüvelykes kijelzők aránya a teljes forgalomban radikálisan (51-ről 22 százalékra) csökkent, a 19 hüvelykesek pedig tartották 40 százalék fölötti részesedésüket, de úgy, hogy a méretkategóriában egyre nagyobb súllyal szerepelnek a széles monitorok. A legnagyobb növekedést a 20 hüvelyk feletti szegmens produkálta, azon belül is a 22 hüvelyk képátlójú kijelzők: 2007 elején nem érték el az összforgalom 1 százalékát, de év végére már 17,5 százalékra ugrottak. A Samsung arra számít, hogy 2008-ban is a nagyobb, 20–24 hüvelykes monitorokban van a legnagyobb növekedési lehetőség. További trendként jelölték meg a dizájn, az anyagválasztás és a minőségi kivitelezés jelentőségének növekedését – nem csoda, hiszen sok esetben ez különböztet meg műszakilag egyébként azonos beltartalmú modelleket. A konvergencia jele a HDMI csatlakozó iránti vásárlói igény, de fontos lehet a más eszközökkel történő összekapcsolás lehetősége is; a sok típuson megtalálható USB elosztók után hamarosan megérkezhet a Wireless USB is a monitorok világába.

A Samsung legfontosabb újdonsága a Kilimanjaro termékcsalád, melynek első két tagjáról, a 24 hüvelykes SyncMaster 2493HM és a 25,5 hüvelykes SyncMaster 2693HM monitorról a Macworld kiállítás kapcsán már beszámoltunk. A full-HD felbontású, TN+film paneles kijelzők természetesen HDMI bemenettel is rendelkeznek. Állványukat úgy alakították ki, hogy döntésre, elfordításra, a magasság változtatására és portré állásba forgatásra is módot adjon. Februártól Magyarországon is elérhetők, a 2493HM ajánlott ára 123 900 forint, a 2693HM pedig 149 900 forintba fog kerülni.

Ugyancsak súlyponti terület a Samsung Electronics Magyar Zrt. számára a nyomtató üzletág, mely 2002-es indulása óta töretlen fejlődést könyvelhet el. Az IDC szerint a fekete-fehér lézernyomtatók terén a Samsung 2007 harmadik negyedévében a második helyen tartózkodott 23 százalékos részesedéssel, míg a fekete-fehér multifunkciós eszközöknél piacvezető volt 34,8 százalékos részesedéssel. A vállalat idén bővíti az üzletágban dolgozók számát, a specialisták között lesz célzottan kormányzati és vállalati projektekkel foglalkozó is.

Hannoverben több új nyomtató is bemutatkozik, például a kisméretű CLP-315, mely az immár a Samsung sajátjának mondható fekete színt ölti magára. A korábban megismert típusok is frissülnek, az ML-1630W, SCX-4500W, CLP-310W és CLX-3170FW típusjelének végződése a vezeték nélküli kommunikációra utal, aminek főként noteszgépek használói örülhetnek, hiszen kábeles csatlakozás nélkül is egyszerűen tudnak majd printelni. Az SCX-6555N egy gyors multifunkciós készülék lesz, amely percenként 53 fekete-fehér lappal készül el, míg a CLX-8380ND 38 oldalt vet papírra egy perc alatt – színesben. Ezek a termékek Magyarországon még nem kerülnek forgalomba.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés