Hirdetés

Újabb gigantikus lapkával emeli a tétet a Cerebras

A TSMC 7 nm-es eljárása által 2,6 billió tranzisztort fognak be az AI feladatokra.

Egy éve mutatta be a világ legnagyobb lapkáját a Cerebras, és erre már építettek is egy CS-1 jelölésű, 15U magas rendszert, amelynek az elsődleges előnye, hogy a méretéből és a 20 kW-os fogyasztásából adódóan rendkívül gyorsan telepíthető, miközben akár ezer GPU-t is képes kiváltani az AI feladatok melletti számítási teljesítményével. Egy ezer GPU-val rendelkező rendszert ráadásul kiépíteni sem könnyű, konkrétan hónapokig tartó munkáról lenne szó.


[+]

Készül azonban a második generációs fejlesztés is, amely már a TSMC 7 nm-es eljárására fog építeni, és ennek hála 2,6 billió tranzisztorból áll majd. A gigantikus lapka 850 000 AI feldolgozómagot kap, és egyéb újításokkal is készül a cég, de ezekről még nem beszéltek részletesen. Az új termék is kifejezetten a gépi tanulás tréning szakaszára lett optimalizálva, ehhez illeszkedő memóriaarchitektúrával, továbbá támogatja a TensorFlow és PyTorch keretrendszereket. Ekkora méretben ráadásul még a nagyobb neuronhálók is képesek majd egyetlen nagy lapkán futni, ami a feldolgozás hatékonysága szempontjából nem utolsó szempont.

A második generációs WFE-t (Wafer Scale Engine) várhatóan jövőre lesz kész, de a Cerebras folyamatosan várja a potenciális érdeklődőket, hogy igényekre szabott ajánlatot tudjanak tenni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés