Hirdetés

Újabb eredmények az átlátszó OLED kijelzők fejlesztésében

Az OLED-alapú megjelenítőkkel kapcsolatos kutatás, fejlesztés gőzerővel folyik, és szerencsére ebben az európai laboratóriumok is fontos szerepet játszanak. Tegnap a braunschweigi műszaki egyetem kutatói adtak hírt átlátszó kijelzőkkel kapcsolatos kísérleteik sikeréről. A transzparens monitorok például nyilvános tájékoztató táblákon köszönhetnek vissza, és jelentősen leegyszerűsíthetik különféle információk megjelenítését a gépkocsik szélvédőjén is. A fejre rögzíthető személyi kijelzők katonai felhasználása már klasszikus terepnek számít, így ez az OLED technológia számára is ígéretes piacot jelenthet. Az újabb alkalmazások között említendők a gyógyászati célú átlátszó megjelenítők, melyeken úgy lehet létfontosságú adatokat ábrázolni, hogy az orvosnak közben nem kell levennie szemét például az operált szervről, és a sort még lehetne folytatni.

Átlátszó megjelenítők létrehozásakor két fő problémát kell megoldani: a pixelekhez vezető elektródákat, illetve magukat a vezérlőáramköröket, tranzisztorokat kell a látható fényt áthaladását nem gátló módon vagy anyagból kialakítani. Minthogy a fém vezetékek átmérőjét az ellenállás növekedése miatt nem lehet akármeddig csökkenteni, a braunschweigiak vezető fémoxidokat (indium-ón-oxidot, illetve cinkoxidot) alkalmaztak. Az aktív mátrix TFT (thin film transistor) rétegben a szilícium okoz gondot, mivel a látható fény nagy részét elnyeli. Lehetséges megoldás, hogy az OLED-ek alkotta pixelek és a vezérlésüket végző áramköri elemek egymás mellett, felváltva kapnak helyet, ez azonban korlátozott felbontást (pontosabban pixelsűrűséget) eredményez. Egy másik út a szilícium helyettesítése, ezt választották a német egyetem kutatói is, akik egy körülbelül 100 nm vastag fémoxid (itt: cink-ón-oxid) réteget hoztak létre, mely a fény 90 százalékát átengedi.


Forrás: TU Braunschweig

Az így kialakított pixel mindenestül (azaz az elektródákkal és a hordozóval együtt) a fény 70 százalékát ereszti át. A módszer előnye, hogy az egyik fő alkotóelem, a cinkoxid olcsón beszerezhető, és a környezetet sem károsítja. A szükséges rétegeket az iparban jól bevált módszerekkel nagy felületekre is fel lehet vinni, és mivel az előállításhoz 200 °C-nál alacsonyabb hőmérsékletre van szükség, ezért olcsó és akár hajlékony műanyag szubsztrátumok is alkalmazhatók. A most bemutatott átlátszó OLED pixel fényerejét elektronikus úton 0 és 700 cd/m2 között fokozatmentesen tudják szabályozni. Az első nagyobb kijelzők prototípusai ezzel a technológiával várhatóan a következő két év folyamán készülnek el.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés