Hirdetés

Új világcsúcsok a DreamHacken

Az egész Európát elérő nyári kánikula minden jel szerint az általában hűs levegőjű Svédország nagy részét is uralja, legalábbis erre utal, hogy az idei DreamHack résztvevőinek már-már méltatlan körülmények között adatott meg a lehetőség, hogy új túlhajtási rekordokat állítsanak fel speciális konfigurációikkal. Történt ugyanis, hogy a kiállítás legnagyobb csarnokában a légkondicionáló rendszer feladta a küzdelmet a kinti kánikulai meleg, illetve a bent található mintegy 5000 (!) számítógép által keltett hőhullámmal szemben, így mindvégig kellemes 30 °C-ban kellett dolgozniuk a túlhajtás mestereinek.


Fagyos hangulatban
Forrás: NordicHardware

Mindez persze nem zavarta a Marcus „Kinc” Hultint, illetve Robert „Crotale” Kihlberg (utóbbi úriember nevéhez több korábbi rekord is fűződik) párost abban, hogy megdöntsenek jó néhány korábbi rekordot. Rendszerük egy speciális hűtéssel ellátott, 4023 MHz-re húzott Core 2 Duo E6600 CPU-ból (a kereskedelmi forgalomban csak július végétől kapható processzor eredeti órajele 2,4 GHz), két, egyenként 843/927 MHz-en járó, folyékony nitrogénnel hűtött Radeon X1900-as videokártyából, 447 MHz-en üzemelő OCZ memóriamodulokból, valamint két OCZ tápegységből (melyek teljesítménye összeadva 1120 watt) állt. A gépnek alkalmasint komolyan meggyűlt a baja a meleggel, így az összetettebb tesztprogramok esetében kicsit vissza kellett venni a tempót a siker érdekében (részletek az angol nyelvű beszámolóban).

Ezzel a rendszerrel a FutureMark 3DMark 2001 SE tesztprogramjával 74 553 pontot sikerült elérniük a svéd túlhajtóknak; ez új világrekord, csakúgy, mint 3DMark05 alatt a 23 954 pont – jóllehet ezt a szintet néhány órával később „megugrotta” más is, így itt az új rekord 24 881 pont. A FutureMark legújabb 3D-s tesztprogramjával, a 3DMark06-tal is sikerült új rekordot elérni; itt 13 521 pontot kell elérnie ezentúl annak, aki világelső szeretne lenni ebben a „sportágban”.


Forrás: NordicHardware
[+]

A két svéd fiatalember természetesen nem érte be ennyivel; tegnap megkaparintottak egy Core 2 Extreme X6800 processzort, amit – miután a komplett rendszert áttelepítették egy légkondicionált csarnokba – sikerült 2,8-ról 4,8 GHz-re felpiszkálniuk. Kinc és Crotale ezen az órajelen értékelhető, és hajmeresztő sebességű számítási teljesítményt csiholt ki a rendszerből (lásd kép).

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés