Hirdetés

Új formátumháború indulhat az ODD-k világában

Bár a jövő esztendő várhatóan a DVD-t leváltani hivatott nextgen szabványok felerősödő csatazajától lesz hangos az optikai egységek térfelén, nem kizárt, hogy a háttérben lezajlik majd egy másik formátumháború is, mely egyelőre csak a vörös lézeres írók mezőnyét osztja meg. Ezen a piacon 2005-ben két új, azonos célt szolgáló technológia is bevonult a köztudatba: a HP által kifejlesztett LightScribe illetve a Fujifilm és a Yamaha közös gyermeke, a LabelFlash. Az új eljárások révén a lemezek feliratozását, címkézését maga az író végezheti, lényegében mindkét szabvány esetében azonos módon.


LightScribe és LabelFlash egymás mellett

Eddig úgy tűnhetett, hogy a két hasonló lemezfeliratozó szabvány csatáját a LightScribe nyeri, a HP formátumát ugyanis számos nagy nevű gyártó átvette, ám a konkurenciának nemrégiben sikerült megnyernie magának az egyik nagyágyúnak számító japán Pioneert. Tajvani iparági források szerint ez lehet az első jele egy felerősödő konkurenciaharcnak a lemezfeliratozó technológiák között, melyet végül a nyersanyagok fogyasztói ára fog eldönteni – állítják a szakemberek.

Bár jelenleg a LightScribe technológia népszerűbb az ODD-gyártók körében, könnyen lehet, hogy jövőre megváltozik a helyzet, ugyanis a Fujifilm és a Yamaha kevesebb licencdíjat számít fel a LabelFlash lemezek előállítása után. Ha a HP ezen a téren nem veszi fel a versenyt a rivális szabvánnyal, végül könnyen alulmaradhat a küzdelemben.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés