Hirdetés

Újabb TKL mechanikus billentyűzetet mutatott be a Corsair

Nem a K63 az első numerikus padot mellőző modell, viszont remekül illeszkedik a kínálatba.

Akik otthonosan mozognak a Corsair billentyűzetek rengetegében, azoknak nem jelent újdonságot egy "tenkeyless", azaz TKL típusú billentyűzet felbukkanása a gyártó kínálatában, hiszen a K65 képében már rendelkezik ilyennel a vállalat. Ehhez hasonlóan a most bejelentett K63 is teljes méretű gombokat kínál kompakt mérete ellenére, jól elkülönülő kurzor részleggel, pont úgy, ahogy a Vengeance K65.


[+]

A világítást mellőző K65 és az RGB világítással és csuklótámasszal megfejelt K65 RGB modellek között tátong egy kisebb űr, és mondhatnánk, hogy ide ékelődhetne be a most bemutatott K63, ami kizárólag egyszínű (piros) gombonkénti háttérvilágítással rendelkezik, de ez nem lenne igaz. Nem véletlen, hogy számozását tekintve is kilóg a sorból az új klaviatúra: esetében nem csak hogy a csuklótámaszról kell lemondani, hanem a dobozban mellékelt extra cserélhető gombokról is, illetve a K65 sorozattal ellentétben a K63-ból kihagyták a fémborítást, azaz a ház műanyagból van. Cserébe az ára is kedvezőbb lesz, 80 dollárba fog kerülni, míg a legolcsóbb K65 90 dollárba kerül, az RGB-s modellekért pedig akár 160 dollárt is elkérnek.


[+]

A Cherry MX kapcsolókat viszont nem áldozták be, ahogy a multimédiás vezérlőket és a CUE szoftveren keresztül megejthető programozási lehetőséget sem, valamint megtartották a dinamikus megvilágítási effekteket és az NKRO-t is. A Corsair K63 szállítása már megkezdődött, így vélhetően hamarosan a hazai boltok árlistáiban is elérhető lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés