Hirdetés

Új konzoloktól remélné a 8K eladását a TCL?

A tévégyártó 2023-24-re várja a Microsoft és a Sony köztes frissítéseit.

A tévégyártóknak most viszonylag sok múlik azon, hogy a 8K-s fejlesztéseik mennyire lesznek eladhatók. Egyelőre nem túl biztató a helyzet, de még közel sincs veszve minden. Pláne akkor, ha a gyártók figyelembe veszik a PlayStation 5, illetve az Xbox Series S és X köztes frissítéseit.

Így tesz a TCL is, ugyanis egy Lengyelországban tartott előadás alkalmával feltüntették a Gen 9.5-ös konzolgenerációt, aminél azt valószínűsítik, hogy erőben az AMD Radeon RX 7700 XT-hez lesznek mérhetők. Ez alapvetően pár szempontból vérzik, hiszen a szóban forgó VGA még csak készül, és aligha tudja a TCL, hogy mire képes, ahogy arról sem lehet pontos információjuk, hogy az általuk PlayStation 5 Prónak, illetve következő Xbox Series S/X-nek nevezett frissítések mit tudnak majd.

(forrás: PPE) [+]

Az viszont látszik a PPE nevű oldalon megosztott prezentációból, hogy a TCL 2023-24-re várja a Microsoft és a Sony köztes gépeit, és 60-120 Hz-en 4K-s képszámításra számítanak tőlük, amiből majd felskálázással 8K-s kimeneti képet generálnak. Ezzel pedig célba is értünk, a 8K-s tévéknek meg is van az egyik potenciális felhasználási területe.

Technikai értelemben egyébként lehetséges az, amiről a TCL prezentált, a probléma inkább az, hogy sok a kérdőjel. Emellett látni kell azt, hogy a gyártók igencsak érdekeltek a 8K-s tévék eladásában, miközben annyira sok tartalommal még nem szolgál a piac, így alapvetően ma még nem létező termékek potenciális képességeibe kell vetni a bizalmat. Ebből megérthető az is, hogy a korábban vártnál miért találhat kevesebb 8K-s tévé gazdára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Előzmények

Hirdetés