Hirdetés

Az elemzők szerint óriási bukás a 8K tévé

A korábban vártnál lényegesen kevesebb ilyen típusú termék találhat gazdára a piackutatók előrejelzései szerint.

Négy évvel ezelőtt küldték boltokba a világ első 8K felbontású televízióit, és akkoriban sokan nagy reményeket fűztek az ilyen modellekhez. Akadtak olyan elemzők, akik azzal számoltak, hogy 2020-ban már akár 3 millió ilyen készülék is gazdára találhat. Mostanra viszont kiderült, hogy ezek irreális elvárások voltak, ugyanis a szóban forgó megoldások nem váltották meg a világot.


[+]

Nem nagyon keresik a népek ezeket a megjelenítőket, aminek fő oka az, hogy nincs elég tartalom, és az áruk is lényegesen magasabb, mint a 4K.s televízióké. Konkrétan az előző esztendő utolsó negyedévében kevesebb ilyen készülék fogyott, mint egy évvel korábban, vagy akár a hagyományosabb lényegesen gyengébbnek számító első negyedévben. Tavaly pedig az eljárás egyik legnagyobb támogatójának számító Samsung 18 százalékkal kevesebb 8K televíziót adott el, mint egy esztendővel korábban. Az Omdia piackutató cég korábban azt jósolta, hogy 2025-re már több mint 8 millió 8K-s televíziót adnak majd el, viszont a legfrissebb elemzésükben igen borús képet festenek a szegmensről. Kutatásaik szerint 2026-ban is csupán 2,7 millió háztartásban lesz ilyen készülék, ami katasztrofális eredmény lenne 8 évre levetítve.

Amíg nem orvosolják a krónikus tartalomhiányt, és nem csökkentik a termékek árát, addig a 8K sajnos marginális szereplő marad, pedig szerintünk abszolút van értelme és létjogosultsága az extrémen nagy felbontásnak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés